A Nagyszínház őrei: diákok a kulturális örökség védelmében

Írta:
2025. február 6. 12:05 (csütörtök) /

Az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű verseny, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő kezdeményezett, minden évben új kihívás elé állítja a diákokat. 

2012-ben, amikor elindították a projektet, az volt a cél, hogy a diákok kilépjenek a hagyományos történelmi előadások vagy idegenvezetések keretei közül, és önállóan fedezzék fel ezeknek az épületeknek a múltját, titkait. A Szórvány cselekvési terv részeként elindított, de ma már Erdély-szerte működő mozgalom az utóbbi időszak legsikeresebb, ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése, hiszen 13 megyében eddig több mint 3600 diák vett részt benne.

A program – mindamellett, hogy felhívja a figyelmet a műemlékek fontosságára – lehetőséget ad a diákoknak arra, hogy aktívan részt vegyenek kulturális örökségük megőrzésében. 

A verseny legújabb kihívása 2024 őszén kezdődött, amelyben a Csiky Gergely Főgimnázium hat diákja a Ioan Slavici Klasszikus Színházat (a továbbiakban Nagyszínház – szerk. megj.) választotta projektjük középpontjául.

A Nagyszínház őreinek tagjai Dobos Maya, Rudolf Janka és Drasztyl Veronika a IX. A osztályból, valamint Farkas Dominik, Tapasztó-Gujdár Péter és Sipos Szilárd a X. A osztályból közösen dolgoznak azon, hogy az aradi színház épületét a közönség, de főleg a fiatalok körében népszerűsítsék. 

A csapatot Muntean Tibor, az iskola történelemtanára mentorálja, segítve a diákokat a projekt megvalósításában és irányításában, különösen történelmi anyagok összeállításában, és a különböző programok megszervezésében.

A verseny több hónapon keresztül zajlik, és különböző fordulókból áll, jelenleg túl vannak a helyi és a megyei szakaszon. 

Legelső lépésként a diákok kiválasztanak egy-egy műemléket, és az a feladatuk, hogy felfedezzék, és másokkal is megismertessék azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik azt. A sztorit, a különlegességet keresik: azt, ami kiemeli az épületet a többiek sorából. Könyvtárakban, archívumokban keresgélnek, régi újságokat böngésznek, bejárják az épületeket, és felfedezik azok rejtélyeit.

A Csiky Gergely Főgimnázium csapata számára a Nagyszínház választása nem volt véletlen. 

„Sokat segített a választásban és nagy előnyt jelent, hogy édesapám az Aradi Kamaraszínház rendezője és igazgatója, így olyan kulisszatitkokba nyerhetünk betekintést, amelyekhez máskülönben nem lenne hozzáférésünk. Emellett fontos szempont volt, hogy – mivel a mi generációnk és a fiatalabbak egyre inkább eltávolodnak a színháztól, hiszen inkább filmeket nézünk, gyors tartalmakat fogyasztunk, „scrollozunk” – visszacsábítsuk kortársainkat a színház világába, és megmutassuk nekik, hogyan szórakoztak az emberek régen, milyen közösségi élményt tud nyújtani a színház” – mondta el Tapasztó-Gujdár Péter csapattag.

A kiírás egyik fontos elemét képezi az, hogy a csapatoknak különféle kreatív rendezvényeket kell szervezniük az épület népszerűsítése érdekében online és offline egyaránt úgy, hogy elérjék a lehető legnagyobb számú közönséget.

A zsűri több szempont alapján értékel a különböző fordulókban. A helyi és megyei fordulókon többek között figyelembe veszik a sajtómegjelenést, a kreativitást, újszerű megoldásokat, a közösség bevonásának mértékét, a többnyelvű kommunikációt (nyitás a román közösség felé is) stb.

Amennyiben továbbjutnak a regionális fordulóra, ott már sokkal komolyabb feladatok várják a Nagyszínház őreit.

A csapattagok eddig készítettek interjút Harsányi Attila Jászai Mari-díjas magyar színművésszel, rendezővel és Fekete Rékával, az Aradi Kamaraszínház művészeti titkárával. Az interjúk – számos egyéb érdekesség és kuriózum mellett – megtekinthetők a Nagyszínház őreinek Facebook-profilján.

A versenyben való részvétel nem csupán kreativitást és csapatmunkát kíván, hanem igazi társadalmi felelősségvállalást is. A legjobban teljesítő csapatok a regionális fordulóba jutnak, ahol már színdarabot kell írniuk és kivitelezniük.

A Nagyszínház őrei a következő hetekben is folytatják az online tartalomgyártást, valamint rendezvényeket szerveznek az iskolában, hogy elérjék a legszélesebb közönséget.

A verseny tehát nemcsak szórakoztató kihívás, hanem egy komoly lehetőség arra, hogy a fiatalok megismerkedjenek a kultúra védelmének fontosságával, miközben kreativitásukat és közösségi érzésüket is fejlesztik.

Hozzászólások