„A vértanúk szent lelke földalol...” (Juhász Gyula)

2013. október 7. 22:26 (hétfő) /

Október 6-án, vasárnap délelőtt két jeles nagyváradi színművész, Molnár Júlia és Meleg Vilmos megtisztelő jelenlétében csendült fel kezdő énekként az erdőhegy-kisjenői református templomban a megrendítő 80. zsoltár, amelyet az 1849-es fegyverletételt követően a tábori lelkészek biztatására énekeltek az elkeseredett szabadságharcosok a csigerszőlősi síkon. 

A nemzeti gyásznap emlékező istentiszteletén nt. Papp József református lelkipásztor Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele első részének 3–18. versét idézte: „Hálát adok az én Istenemnek minden ti rólatok való emlékezésemben...”, majd a Timótheushoz írt második levél első részének 8. verse alapján hirdette az igét: „Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem az ő foglyát, hanem együtt szenvedj az evangyéliomért Istennek hatalma szerint”. Igehirdetésében a lelkipásztor kidomborította a céltudatosság, az öntudatosság és áldozatvállalás fontosságát, mely akkor ér valamit, ha egy nemes ügy érdekében tesszük. Utal arra is, hogy ami emberi felfogás szerint bukás, az az Isten megítélése és kegyelme révén sikerré válhat. A 13 aradi vértanú kivégzése – bár fájdalmas emlék – mégsem bukásról, hanem a szükséges áldozatvállalásról szól, melynek gyümölcseit mi, kései utódok élvezhetjük. Az október 6-i kivégzések a bátor helytállás örök érvényű biztató jelképei. Ne szégyelld, hogy ki vagy! Vállald önmagad s azok ügyét, akiknek tartozol! Fiatalságunk, modernnek nevezett korunk ezernyi kísértésnek kitéve, mely csak így tud megmaradni.

Művészvendégeink Kik érted haltak című összeállítása irodalmi és magánéleti szemelvények, részben katonapolitikai megnyilatkozások révén érzékelteti vértanúink emberi nagyságát, példamutató helytállását, a ma emberének szóló üzenetét, név szerint sorra kidomborítva az aradi 13 egyéni és közösségi nagyságát. A hallgatóság, erdőhegyiek és kisjenőiek, reformátusok és katolikusok áhítattal csüggtek az előadó művészek minden szaván, szinte azonosultak a felvázolt sorokkal. Külön kiemelendő a szép tiszta magyar szó, mely által sikerült a lelkek mélyére hatolniuk s rádöbbenteni mindnyájunkat, hogy édes anyanyelvünk egyike a világ legszebb nyelveinek. Érdemes vigyáznunk reá! A felemelő megemlékezés fájó árnyoldala, amiről mindenképp szólni kell: egyetlen magyar politikai vagy civil szervezet sem képviseltette magát, mi több, hiányoztak az iskola tanulói és nevelőik, tisztelet azon kivételeknek, akik egyházi minőségükben (presbiter, gondnok) voltak jelen.

Ezek után érdemes elgondolkodnunk, hogy globalizálódó korunkban, 21. századi emberként, magyarként hogyan vívjuk sajátos szabadságharcunkat megmaradásunkért, önazonosságunkért, hogy elkerüljük az „oldott kéve” szindrómát, melyet Tompa Mihály oly szemléletesen, de riasztó féltően előrevetített.

Csanádi János

Hozzászólások