Amikor már nem akarták a Haza kopott bocskorát örökké foltozni

Az 1820–30-as években nyilvánvalóvá vált, hogy amíg Magyarország nem rendelkezik tényleges önkormányzattal, addig nemzeti érdekeinek megfelelő politikát sem tud folyatatni. Elsőként könyveiben, röpirataiban gróf Széchenyi István fejtette ki programnak is beillő reformelképzeléseit.

Az átalakulási folyamatot angol mintára, a nemesség felemelkedését felülről kezdeményezett reformok útján, az egész nép jólétének emelésével együtt vélte megvalósíthatónak, a Habsburgokhoz fűződő viszony megváltoztatása nélkül.

A köznemesség törekvéseit 1841-től Kossuth Lajos a Pesti Hírlap hasábjain fogalmazta meg, felhívva a figyelmet a társadalom és a gazdaság legégetőbb gondjaira. Legfontosabb teendőnek a Habsburg-birodalmon belüli gazdasági és politikai önállóságot, a jobbágyság korlátozás nélküli földtulajdonszerzését és az önálló nemzeti ipar megteremtését tartotta. A magyar nemesség legjava állt a változásokért folyó küzdelem élére, de a mozgalom célkitűzései, az abszolutista bécsi udvar ellenállása miatt, jórészt elbuktak.

l848 januárjától azonban felgyorsultak az események Európában. A kontinens ekkor élte át az első gazdasági válságát, a rossz termés miatt éhínség söpört végig Nyugat-Európán. Január 2-án Milánóban a megemelt dohányárak kirobbantották a „dohánylázadást”, Palermóban a Bourbon-ház ellen tiltakoztak, január 27-én már Nápoly is forrongott, február 8-án pedig Rómában tüntettek a pápai teokrácia ellen, s ez már jelezte, hogy megállíthatatlan a forradalmi hullám. Február 22-én Párizs utcáin barikádokat emeltek, a nép elűzte a polgárkirályt és kikiáltotta a köztársaságot.

A fellobbant forradalmi láng heteken belül több európai fővárost és központot is megperzselt: München, Bécs, Berlin, Milánó, Poznan, Prága népe egyaránt a hatalom birtokosai ellen fordult. Úgy tűnt, hogy a mozgalmak sikerei átszabják Európa politikai térképét és demokratikus úton megvalósítható a nemzetállamok európai rendszere.

A forradalom előszele a magyar társadalmat is lázba hozta. Kossuth Lajos március 3-án az alsótábla kerületi ülésén a közteherviselés, a politikai jogegyenlőség, a népképviselet és a független nemzeti kormány megteremtését követelte. Hatásos felszólalásában hangzott el: ,,emeljük fel politikánkat a körülmények színvonalára” – alkotmányt követelve a Habsburg birodalom örökös tartományainak is.

Márki Sándor szerint ,,Kossuth március 3-i beszéde volt a bécsi forradalom élesztője; Pozsony ekkor legalább úgy hatott Bécsre, mint Párizs”.

Kossuth felirati javaslatát a liberális, ellenzéki többségű alsótábla elfogadta és a főrendeket a felirat azonnali tárgyalására szólította fel, de a konzervatív főrendek a tárgyalás elodázására törekedtek.

Széchenyi István a bécsi kamarillától azt kérte, hogy nevezze ki teljhatalmú királyi biztosnak és rendelje alá az országban tartózkodó hadsereget is. A diktátori jogosítványokat követelő, a radikálisokat megfékezni akaró Széchenyi javaslatát azonban a bécsi udvar nem merte elfogadni.

Széchenyi egy szűk elit vezette, felülről szabályozott fokozatos átalakulásban hitt,  Kossuth Lajos viszont úgy vélte, hogy a társadalmat semmilyen indokkal nem lehet passzív szerepkörbe kényszeríteni az átalakulás során, tehát a társadalmi érdekérvényesítés demokratikus módját tartotta helyesnek. Szerinte a véleményalkotó közösségek közreműködése nélkül elképzelhetetlen a polgári modernizáció, ezért az Ellenzéki Körhöz fordult, hogy a legfontosabb követeléseket petíció formájában terjessze az országgyűlés elé. A Kör vezetői pedig tudták: ilyen petíciónak csak akkor van értelme, ha azt a legradikálisabb változásokat követelő ifjakat tömörítő Fiatal Magyarország mozgalom hívei is támogatják. Petőfi Sándor 1847 nyarán, amikor csatlakozott a Fiatalokhoz, így jellemezte őket: „A Fiatal Magyarországhoz mindazokat számítom, kik valódi szabadelvűek, nem szűkkeblűek, merészek, nagyot akarók”, s olyan Magyarországot szeretnének, „…mely nem akarja a haza kopott bocskorát örökké foltozni, hogy  legyen folt hátán folt, hanem tetőtől talpig új ruhába akarja öltöztetni”.

Petőfiék elfogadták az Ellenzéki Kör felhívását és 11-én a Pilvaxban összegyűlt ifjúság vezérkara elhatározta, hogy március 14-én népgyűlést, 19-én pedig a József-napi vásár alkalmából, francia mintára „reformlakomát" tartanak Rákosmezőn, s az összegyűltekkel elfogadtatják a követeléseket.

Irinyi József, Perczel Mór tollbamondása alapján, a kossuthi elveket pontokba szedte és kiegészítette azokat a radikális ifjak felfogásának megfelelően, a sajtószabadság, évenkénti országgyűlés Pesten, törvény előtti egyenlőség, nemzetőrség, közteherviselés, az úrbéri terhek megszüntetése, esküdtszék, nemzeti bank, magyar nemzeti hadsereg, a politikai foglyok szabadon bocsátása és az Erdéllyel való unió követelésével. Petőfi megírta a Dicsőséges nagyurak című versét, amely a vásárnapra Rákoson összegyűlt nagyszámú parasztsereg rémhírével együtt érkezett meg Pozsonyba – nem kis riadalmat keltve.

Kossuth és küldöttsége a petícióval és a 12 ponttal együtt utazott Bécsbe, hogy azt a császárral is elfogadtassa. Március 13-án Bécsben is kitört a forradalom. Ennek híre 14-én érkezett meg Pestre, mely tovább növelte a márciusi ifjak elszántságát: „Esküszöm a szabadság istenére, hogy mindaddig nem fogok nyugodni, míg a zsarnokság fenéjét gyökestül ki nem irtottam” – zengett Vasvári Pál esküje. A hír hatására Petőfiék elvetették a március 19-i lakoma tervét és másnapra szerveztek tömegtüntetést. Erről Petőfi naplója így tanúskodik: „Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel, …azon tanácskoztunk, mit kell tenni? Mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap… hátha holnapután már késő lesz!” A forradalom első lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót. Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot! Ezt fogjuk tenni.”

Március 15-én reggel Jókai, Vasvári és Bulyovszky Petőfi lakásán tanácskoztak a teendőkről. A 12 pont országgyűléshez intézett bevezetőjét a fellépésüket indokoló kiáltvánnyal helyettesítették, változatlanul hagyva a pontok szövegét.

Kora délelőtt „lelkesedéssel, s a sors iránti bizalommal" a márciusi ifjak a Pilvax kávéházban gyülekeztek, ahol „…Jókai a proclamatiot, én a nemzeti dalomat szavaltam el; mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott” – jegyezte le naplójába Petőfi.

Ezek után a forradalom megállíthatatlannak bizonyult. Nemsokára megszülettek az áprilisi törvények, amelyek történelmünk egyik legfontosabb fordulópontját eredményezték. 

A polgári forradalom győzelmét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1848 eredményeit, a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget még a szabadságharc leverése utáni önkényuralom sem merte eltörölni. 

Murvai Miklós

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad városi szervezete, a Magyarnak lenni jó közösségépítő programja keretében 2013. március 12-én, kedden 18 órakor a Jelen Ház nagytermében Március idusán címmel videovetítéssel egybekötött ünnepi megemlékezést tart a nemzeti létünket meghatározó márciusi eseményekről.

Meghívott előadó dr. Halmágyi Pál történész, a makói József Attila Múzeum nyugalmazott igazgatója.