–Kollégák voltunk egy ideig a Csikyben Emese lányoddal… Bemutatnád röviden családodat?
– Hat gyermekünk van. 1980-ban házasodtunk. ’81-ben született Emese, jelenleg Budapesten dolgozik. Tavaly mesterizett teológiából, színötössel. Előtte Nagyváradon zenepedagógiát, egyházi zenét tanult. Egy alapítványnál van, ahol hajléktalan misszióval foglalkoznak.
Második gyermekünk Enikő. Általános orvosit végzett Marosvásárhelyen. Temesváron hematológus rezidens orvos, a férje lelkész a Belvárosi Református Gyülekezetben, ahol valamikor Tőkés László szolgált. Ők most ötödik gyermeküket várják.
Következik Feri, aki szintén teológiát végzett. Jelenleg Zilahon van, lelkész a fenyvesi gyülekezetben. Ők is megajándékoztak minket két unokával.
Negyedik gyermekünk szintén fiú. Bertalannak hívják. Ő elvégezte Kolozsváron a japán–angol szakot párhuzamosan a teológiával. Majd Lipcsében tanult, azután Hollandiában, Groningenben mesterizett. Utána visszajött Kolozsvárra, és itt is letette a mesteri vizsgát. Jelenleg Skóciában van, Edinburghban készíti doktori disszertációját teológiából.
Megint leány következett: Lídia, aki elvégezte Kolozsváron a magyar–héber szakot. Úgy döntött, hogy hebraisztikából mesterizik. Most harmadjára van Izraelben… Egyébként a teológián én nagyon jó héberes voltam, szerettem a biblia eredeti nyelveit: ószövetségi nyelvét, a hébert és újszövetségi nyelvét, a görögöt. A reál tárgyakat is nagyon kedveltem az iskolában: a matekot, a fizikát, a kémiát.
–Hatodik gyermeked?
– A legkisebbik Tamás. Ő az első évet végzi a teológián, Kolozsváron.
„A család a társadalom alapsejtje”
–Mit jelent számodra a család?
– Családcentrikus vagyok. Rendkívül fontosnak tartom a családot, a gyermekeket. Idén van a családok éve. Vallom, hogy a család Istentől van, ahogy a házasság is Isten szívéből ered. A házasság és a család szent. A család a társadalom alapsejtje. A melegek házasságával nem értek egyet. A családot Isten tartja össze, Ő áldja meg a családokat. Ismert az a kis házi áldás, miszerint: „Hol hit, ott szeretet, hol szeretet, ott béke, hol béke, ott áldás, hol áldás, ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen.” Ahol Jézus Krisztus a család feje, ott békesség, szeretet, összetartás van. Nagyon boldog vagyok, amikor látom, hogy mind a hat gyermekünk állandó kapcsolatban van egymással, köszönhetően a mobiltelefonnak értesítik egymást dolgaikról. És örvendek, hogy hazavágynak, örülnek egymásnak, ha együtt vannak, szeretik és segítik egymást. Mind a hat gyermekünk része az életünknek.
„Jézus mellett döntöttem”
–Miért választottad a lelkészi hivatást?
– Isten bízott meg. Már gyermekkoromban eldőlt bennem, éreztem, hogy Isten hívott erre a szolgálatra.
–Hol teltek gyermekéveid?
– A Szilágyságban, Szilágyperecsenben születtem, a feleségem szilágykrasznai. Az 1960-as évek elején a szilágysági baptista gyülekezetben elindult egy lelki megújulás. Én már akkor kapható voltam az isteni igére, reformátusként mentem közéjük, és hallgattam az igét, bekapcsolódtam az imádságokba. Már akkor megfogalmaztam a magam imádságát. Mondták egyesek, hogy „ebből a fiúból pap lesz”. Valójában én Jézus mellett döntöttem. Édesanyám hívő asszony volt, édesapám megjárta a frontot, oroszországi lágerből hat év után jött haza. Ő is imádkozó ember volt.
–Hol végezted iskoláidat?
– Nyolc osztályt otthon, Szilágyperecsenben, kilenc évet tanultam Szilágysomlyón, először egy szakiskolában, majd középiskolában. Közben dolgoztam is egy ideig, majd elvittek katonának. Onnan kerültem Kolozsvárra, a teológiára.
–Milyen a viszonyod kollégáiddal?
– Mondhatom: vegyes.
–És más felekezetek képviselőivel?
– Mindegyikkel jó viszonyt tartok fenn.
–Foglalkoztál pályád során fiatalok lelki felkészítésével?
– Igen. Hogyne foglalkoztam volna! 1979–’81 között, például, az egyik szilágysági gyülekezetben vallásórát tartottam a gyermekeknek, bibliaórát az ifjaknak, annyira ragaszkodtak hozzám és a templomhoz a gyermekek, hogy bajunk is volt belőle. Az óra befejezése után nem akartak hazamenni. Azt kérdezték ott, a faluban a tanítók, tanárok, mi az, ami vonzza, és ott tartja a gyermekeket? Akkor azt mondta valaki, hogy a szeretetem vonzza őket, és van pedagógiai érzékem… A forradalom után sokáig tanítottam az iskolában, meg a templomban is.
„Nagyon sokat szorongatott a szekuritáté”
–Hogy indultál el a pályán?
– ’78-ban végeztem be az egyetemet. Nagyszalontára neveztek ki segédlelkésznek. Egy fél év után áthelyeztek a Szilágyságba, egy kicsi gyülekezetbe, Szilágyszegre. ’81-ben mind az egyházi hatóság, mind az állami vezetők összefogtak ellenem, hogy helyezzenek el onnan.
–Miért?
– Mert dolgoztunk. Feltűnt nekik az, hogy rövid idő alatt rendbe tettük a templom környékét, megjavítottuk a templomot, rendbe tettük a parókiát, vaskerítést építettünk – abban az időben, amikor ilyesmit nemigen lehetett csinálni. Mindez feltűnt nekik, és zavarta őket. A gyülekezet vissza akart tartani, ügyvédet is fogadtak. Nem sikerült ott tartaniuk. Azt mondta nekem a püspök: „Tudod, Feri, egy gyülekezetet nem lehet elhelyezni, de a lelkészt igen”. S így erőszakkal áthelyeztek Nagylakra. Ott maradtunk majdnem 11 évet. Hozzá tartozott egy hatalmas szórvány Arad és Temes megyében. Huszonegy szórványgyülekezetben kellett szolgálnom… 1991. március elsejétől Aradon vagyok.
– A Nagylakon eltöltött éveidről vannak-e szép emlékeid?
– Inkább szépnek nem nevezhető emlékeim vannak: annak idején nagyon sokat szorongatott a szekuritáté. Rengeteget szenvedtünk emiatt. Aradról jöttek le a szekusok. Hetente kétszer-háromszor hívtak a 13-as szobába, de szinte naponta eljött valaki hozzánk. És ott nyaggattak, gyomroztak… Egy Svájcba disszidált kollégám mesélte, hogy úgy küldtek engem ide, hogy minél hamarabb tegyenek el láb alól.
– Miért haragudtak rád ennyire?
– Azért, mert nagyon aktívan dolgoztunk. Azért, mert imádkoztunk. Azért, mert az aradi egyházmegye egy kísérleti telep volt a püspök számára. Olyan újdonságokat akart itt bevezetni, mint: a temetésen ne prédikáljunk, ünnepeken ne szavaljanak gyermekek, csak 6 éven aluliak, ne énekeljünk, ne tartsunk ünnepélyeket! Mind olyasmiket akart eltiltani, amik éltetik a közösséget. És mi nem mentünk bele. Én sem.
– Mikortól voltál ilyen aktív?
– Már a teológián is mozgattam a teológusokat. Akkor kerültem a szemük elé. ’76-ban, amikor először jártam Magyarországon, megismertem nagy embereket, s egy szövetséget kötöttünk velük, amelynek célja könyveket szállítani Erdélybe. Különösképpen történelmi munkákat meg szakkönyveket orvostanhallgatók részére, hogy tanulják meg magyarul is a szakkifejezéseket… És ezt lefülelték. Erre azt mondták, hogy ezt az embert minél hamarabb likvidálni kell!
– Elsősorban ellened folyt a harc, vagy általában a református lelkészek ellen?
– Minden olyan kolléga ellen is, aki mozgott, tett valamit. De néhányan kiemelt személyek voltunk, tövisek az oldalukban, akiket még jobban figyeltek.
„Ahova hívnak, megyek szolgálni”
– Nemrég vonultál vissza. Mivel foglalkozik egy nyugalmazott református lelkipásztor?
– 2015. július elsejétől vagyok nyugdíjban. Vásároltunk egy kis házat. Az első két évben azon munkálkodtunk, hogy tegyük azt rendbe. Az udvarra virágokat, fákat, szőlőt ültettünk, ássuk, kapáljuk a kertet, zöldségeket termesztünk, állatokat tartunk, disznót, nyulat, tyúkokat… Van, mivel foglalkoznom. Ugyanakkor, időm második felében írogatok. Ezenkívül, ahova hívnak, megyek szolgálni.
– Hova szoktak hívni?
– Temesvártól Lugosig, Végvártól Feketegyarmatig…
– Kényszerítettek a visszavonulásra?
– Az akkori szabályok szerint, miután betöltöttem a 65-öt, mennem kellett.
– Teljesen elszakadtál a Mosóczy-telepi református templomtól?
– Nem. Ott voltam az evangelizáción. Pünkösdkor mind a négyszer részt vettünk a templomban az istentiszteleten. Nem szakadtam el a gyülekezettől.
„Kemény munkába kezdtünk Mosóczy-telepen”
– Egy ismerősöm, aki felhívta személyedre a figyelmemet, azt mondta, hogy rengeteget tettél ezért a templomért.
– Hivatalosan 1991. március elsején neveztek ki oda. Nem tudtunk beköltözni, mert a parókia lakhatatlan volt. Akkor már volt négy gyermekünk, és Nagylakon laktunk. Miután megkaptam a hivatalos meghívást, járogattunk Aradra, hogy tegyük rendbe valamennyire az épületet és környékét. Első prédikációm nagypénteken volt, és május végén költöztünk be.
– Mivel folytatódott?
– Kemény munkába kezdtünk Mosóczy-telepen. Először rendbe tettük a régi imaházat, amely egy 1900-ban épült lakóház volt átalakítva.
– Mekkora volt a gyülekezet?
– Amikor idejöttünk, tizenöten vettek részt az istentiszteleten, köztük az én hattagú családom. Eljutottunk odáig, hogy négy-ötszázan lettünk az istentiszteleten. Hangszórókat kellett kihelyeznünk az udvarra, mert nem fértek be az imaházba… Akkor eldöntöttük, hogy templomot építünk. ’93-ban épült fel pirosban. ’94-ben kezdtünk a bepucoláshoz kívül-belül, és a bebútorozáshoz. ’95. december 3-án felszenteltük. Tőkés László volt akkor a püspök, ő szentelte fel. Előtte, ’92-ben felépítettük a parókia egy részét. ’94-ben nekifogtunk egy ifjúsági ház megépítéséhez, amelyik ’96-ra készült el.
– Az is ott áll a közelben?
– Igen. Kétemeletes épület az udvaron. Utána megépítettünk egy konyhát, kántorlakást, garázst, melléképületeket. Hónapokig, állandóan működött két betonkeverő. Miután lebontottuk az imaházat, az istentiszteleteket az udvaron tartottuk, egy ideiglenes sátor alatt. 1995 őszén Kladován megvásároltunk egy táborhelyet, ’96-ig teraszosítottuk, hogy a sátrakat fel lehessen állítani, és elkezdtük a táborozásokat. Húsz év alatt több mint 15 ezer gyermek, ifjú és idősebb is eltöltött szép napokat ott.
– Sátorokban laktak?
– 2004-ig. Akkor megépítettünk egy gyönyörű szép házat, és egy teraszt, ahol akár 80 személy is elfért az asztalok körül ebédidőben.
- Honnan volt pénzetek minderre?
- Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, elmondhatom, hogy mindent a gyülekezetnek köszönhetünk. Volt olyan, hogy egyszerre 70-80 ember dolgozott a templom udvarán.
– Ennyi református él Mosóczy-telepen?
– Sajnos, most már nem. Sokan elköltöztek Mosóczról főleg akkor, amikor megépültek Arad új városnegyedei. Jelenleg valamivel több mint 300-an vagyunk a gyülekezetben, a németszentpéteri szórvánnyal együtt. Az egyházközséghez hivatalosan Mikelaka is hozzátartozik, valamint többen a város különböző negyedeiben élnek elszórva.
– Rengeteget építkeztetek Mosóczy-telepen.
– Még nem mondtam el, hogy Németszentpéteren megépítettük a második templomot. Olyan, mint egy gyöngyszem.
Hozzászólások