„Szükségünk van egymásra”
– Szereted Aradot?
– Szeretem… Valamikor azt gondoltam, hogy nyugdíjazásom után visszamegyünk a Szilágyságba. Azután Isten másképp alakította dolgainkat, és itt maradtunk. Egészségemre való tekintettel is jobb így.
– Hogy állsz egészségileg? Mi a gond?
– Magas a vérnyomásom, és cukorbeteg vagyok. 2012-ben volt egy vakbélműtétem. 1981-től jártam a szórványba, majdnem 400 kilométert kellett utaznom vonattal, gyalog, néha biciklivel, autóstoppal, és összeszedtem egy csomó reumát. 2016. december 30-án egy enyhe agyvérzésen estem át. Rendbe jöttem, hála Istennek.
– Tartod-e még a kapcsolatot híveiddel?
– Igen. Járunk a templomba, találkozunk, beszélgetünk. De van, akit feleségemmel meglátogatunk otthonában is.
– Feleséged kántor volt melletted, ugye?
– Igen, most is kántor.
– Mit tud nyújtani híveinek egy jó lelkipásztor?
– Az ember nem tud meglenni Isten nélkül. Vannak, akik próbálkoznak nélküle, de azoknak olyan is az életük. Jézus Krisztusra, Istenre szükségünk van. Az egyházban gyakoroljuk hitünket. A templomra, Isten házára is szükségünk van. Megtiszteljük Istent azzal, hogy igét hallgatunk, imádkozunk. A templomban közelebb kerülhetünk Istenhez. Ahogy a testünknek szüksége van élelemre, úgy a léleknek is szüksége van lelki eledelre, Isten igéjére, az imádságra, a közösségre. Már gyerekkoromban Szilágyperecsenben, ahol mindenki hagymatermesztéssel foglalkozik, rájöttem, hogy még a hagyma sem tud megnőni a másik nélkül, a hagymának is szüksége van a közösségre. Szükségünk van egymásra!
„Született a családban egy fiú, aki református lelkész lett”
– Hallhatnánk-e valamit gyermekkorodról?
– Édesapámat elvitték a frontra. Halálhíre jött haza. Az első felesége két év után, ’42-ben férjhez ment egy másik emberhez. Amikor ’45 őszén édesapám hazaérkezett, elment hozzá, látta, hogy már gyereke is van. Gondolta, vele is lesz majd valami, megsegíti a Jóisten. ’46-ban kerültek össze édesanyámmal, aki 13 évvel fiatalabb volt. Öt gyermekük született, akik közül kettő korán meghalt. Nehéz körülmények között éltünk. Édesapám három testvére mindent elosztott egymás között, amikor apám halálhíre jött. A háború előtt édesapám földműveléssel foglalkozott, de emellett borbély is volt, meg szakács is. Mindennel próbáltam segíteni szüleimet: állatokat gondoztam, kapáltam a hagymát és a kukoricát, télen fát hordtunk az erdőről. Édesapámat megviselte a 6 év a fogságban, édesanyámnak is voltak egészségügyi problémái. Ezek után az a csodálatos, hogy született a családban egy fiú, aki református lelkész lett.
– Hol végezted az iskolát?
– Otthon. Nagyon jó tanuló voltam.
„Érdekel, mi történik környezetemben”
– Mivel töltöd szabadidődet?
– Nagyon szeretek olvasni.
– Mit?
– Elsősorban a Bibliát. De nagyon szeretem a történelmet és a szépirodalmat is. Gyakran előveszem az Ady-kötetet, vagy Petőfit, vagy Arany Jánost. Rengeteg verset tudok kívülről, és nem csak magyart, hanem románt is.
– Vonz-e a zene?
– A család minden tagja gyönyörűen énekel. Szeretem hallgatni őket… Néha, miközben dolgozgatok az udvaron, eszembe jut egy-egy szép népdal, és eldúdolom.
– Tévézni szoktál?
– Igen. Szeretem a politikai beszélgető műsorokat, a vetélkedőket meg a tudományos műsorok.
– Érdekel a politika?
– Igen. Érdekel, mi történik környezetemben, Európában, a világban.
– Melyik politikai irányzattal rokonszenvezel?
– Azzal, amelyik közelebb van Istenhez, az egyházhoz.
– Véleményed szerint, szabad a politikát bevinni a templomba?
– Nem tudjuk kikerülni. Ha megkérdeznek híveink, hogy kire szavazzanak, válaszolnom kell nekik. Választások előtt mindig helyet adtam a politikusoknak, hogy elbeszélgessenek az egyháztagokkal.
– Van megfelelő utánpótlása a református lelkészeknek?
– Kicsit romlott a helyzet, de nincs veszély.
„Isten mindig, mindent javunkra fordít”
– Hogy érzed magad?
– Isten kegyelméből, jól. Az életünkben vannak bajok, harcok, nem mindig tapsolunk, nem mindig ujjongunk az örömtől, de ha érzem Isten kegyelmét, akkor jól vagyok.
– Elégedett vagy?
– Igen. Lelkileg is, anyagilag is. Soha sem voltunk nagyigényűek, a gyermekeink sem azok.
– Boldog vagy?
– Örülök hat gyermekünknek, hat unokánknak, örülök, hogy gyermekeink szeretik egymást, örülök, hogy feleségem is az Urat szolgálja. Úgy gondolom, amikor engem boldognak lát, akkor maga az Isten is boldog. Úgy próbáljuk nézni a dolgokat, hogy, ha néha meg is keseredünk, kicsit megterhelődünk, mindig azt várjuk, hogy vajon milyen jót hoz ki számunkra ebből az Isten.
– Ismered Tőkés Lászlót?
– Hogyne! Egy időben együtt dolgoztunk. Az édesapjával voltam imaközösségben és igeközösségben.
– És Böjte Csabát?
– Őt is. Volt nálunk. Nem is egyszer találkoztam vele itt, Mosóczon. Kedvelem, szeretem, drága lelki testvérem, komoly, hívő ember.
– Mi a hobbid?
– Olvasok, írok.
– Hol jelennek meg írásaid?
– A Nyugati Jelenben, a Harangszóban. Húsvétra jelent meg 300 példányban egy prédikáció-sorozatom, Pünkösdre is összeállítottam egyet, az még kiadás előtt áll.
– Hiszel a földönkívüliekben?
– Hiszek abban a túlvilági életben, amit a biblia hirdet: a halállal nem ér véget az élet, sőt, a halál után kezdődik el az igazi élet.
– Optimista vagy?
– Igen. Hiszem azt, hogy Isten mindig mindent javunkra fordít. Hiszek abban, hogy a szenvedések is a javunkat szolgálják.
„Továbbra is gyümölcsöző életet élni”
– Milyen terveid vannak?
– Ha Isten életet ad, akkor szeretném még egy kicsit irányítgatni a gyermekeinket, segíteni őket, imádkozni értük, szeretném látni, hogy bontogatják szárnyaikat az unokáim. Ezen túl, a mindennapi feladatok ellátása mellett össze szeretném szedni, rendbe tenni eddig megjelent írásaimat és kiadni őket. Ez elég nagy munka. Nagyjából összeállítottam az életrajzomat, azt is kiadnám. Szeretném megírni a mosóczi gyülekezet történetét, az egyházmegye történetét, hisz 25 évig voltam benne a felső vezetőségben. Szeretnék írni a nőszövetségről, a mentőmisszióról, amelyet 15 évig működtettünk.
– Miről szólt a mentőmisszió?
– Szenvedélybetegeket, alkoholistákat, nikotinfüggőket, szerencsejáték-függőket, depressziósokat hívtunk, és egy héten át a gyülekezeti házban szállásoltuk el őket, igyekeztünk kiemelni őket abból a környezetből, amelyben éltek. Ezeken az alkalmakon az evangélium levegőjét szívhatták magukba.
– Megfogalmaznád ars poeticádat?
– Az én életemben első helyen Isten, Jézus Krisztus és a Szentlélek áll. Utána tettem mindig a családomat és a népemet, olykor fordított sorrendben. Szívem vágya és életem célja mindig az volt, hogy Istent, népemet és családomat szolgáljam. Sokszor elhanyagoltam a családot Isten ügyéért. Szeretnék az a lélek lenni, aki sokaknak a hasznára, javára, lelki épülésére szolgálhat. Ez volt életem célja. Az elhívatás, a megbízatás, a küldetés. Ha én nem hittem volna, hogy Isten bízott meg ezzel a feladattal, akkor letettem volna a Bibliát, ott hagytam volna mindent, és elmentem volna dolgozni máshova. Szeretnék továbbra is gyümölcsöző életet élni, hogy abból mások is táplálkozhassanak.
Hozzászólások