Kevés haszonnal az üzlet, a vásárló is jól jár

Kovács András pékmester angyalkúti pékségében sütötte meg idén a Nemzet Kenyerének aradi részét, de a vállalkozásáról az is kiderült, hogy idén ünnepelték fennállásuk 40. évfordulóját. Mivel Arad megyében nincs, de országszerte is párját ritkíthatja az olyan vállalkozás, amely a kommunista diktatúrában jött létre és a rendszerváltás, a gazdasági világválság közepette is talpon maradt, elbeszélgettünk Kovács Andrással.

– Hogy sikerült 40 évnyi megpróbáltatás ellenére működtetni a pékséget?

– Dezsőházán születtem, ott jártam iskolába, majd 1966-ban beiratkoztam a sütőipari szakiskolába. Miután befejeztem, a szerződésben rögzített 3 évet le kellett dolgoznom az állami vállalatnál, majd besoroztak katonának. Miután leszereltem, visszamentem a pékséghez, ami nem külön cégként, hanem engedéllyel működött. Annak a mintájára, 1974-ben Angyalkúton én is megnyitottam a Kovács Pékséget. Két évig maszekként dolgoztam, de egy olyan törvény született, hogy a vállalkozónak vagy kollektivistának, vagy szövetkezeti tagnak kellett lennie. Én a helybeli termelőszövetkezettel kötöttem egy olyan szerződést, hogy az ő alkalmazásukban kenyeret, péksüteményeket készítek. Akkor nem volt szabad pénzért adni a kenyeret, hanem a téesztagok elhozták a búzájukat, amit megőröltettem és kenyeret, péksüteményeket készítettem nekik, a leadott búza arányában. Így működtünk 17 évig.

– Hogy vészelte át a rendszerváltást?

– Utána még egy évig maradtam a téesznél, ami lassan felbomlott, majd kiváltottam a családi vállalkozást, ugyancsak Kovács Pékség néven. 1994-től ATCOPAN Kft. néven folytattuk a munkát.

– Hogy dolgoztak? Gondolom, eleinte maga sütötte a kenyeret…

– 1993-ig a feleségemmel, ketten dolgoztunk, de már nem győztük, ezért felvettünk egy inast, aki ott maradt nálunk. Később újabb inast vettünk fel, aki ugyancsak nálunk maradt, de közben a fiam is kitanulta a mesterséget, ő is dolgozik, manapság összesen 10-en vagyunk. Ugyanakkor németországi gépekkel bővítettem, korszerűsítettem a sütőipari berendezéseket is.

– A kenyér mellett miket sütnek még?

– Közel 20 fajta terméket sütünk, 3 járművel szállítunk kenyeret és péksüteményeket: az egyik Lippa felé, a másik Újaradra, illetve Aradra, a harmadik Fakert, Zimándköz, Zimándújfalu útvonalra szállítja naponta a friss kenyeret és a péksüteményeket.

– Ezek szerint jól megy az üzlet…

– Nem igazán mondhatnám, mert már túl nagy a konkurencia, Perjámosról, Pankotáról, Lippáról, Pécskáról, de Aradról is sok kenyeret szállítanak. Ami a konkurenciát illeti, az mindig volt, de azok, akik azt hitték, hogy két év alatt meggazdagodnak, csődbe is mentek. Én 40 év alatt sem tudtam meggazdagodni, mert mindig azt vallottam: csak kevés nyereséggel kell dolgozni, hogy magam mellett a közvetítő üzlet, de a vásárlók is jól járjanak. 30 évvel ezelőtt, Angyalkúton én voltam a magyar nyelvű elemi iskola létrehozásának egyik kezdeményezője, sokat kilincseltem emiatt. Sokáig működött, még manapság is működne, csakhogy a magyarság maga tette tönkre, hiszen sokan azt hitték, ha a gyermekük az állam nyelvén tanul, jobban érvényesül. Nekem mindkét gyermekem magyarul tanult, de érvényesült is, hiszen a fiam jó pékmester lett, a lányom egyetemet végzett.

– Miért Ön sütötte meg a Nemzet Kenyerének az aradi részét?

– Sokáig Angyalkúton RMDSZ-elnök voltam, most községi tanácsosként a második mandátumot töltöm, ezért Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök kért meg a megtisztelő feladatra. A Nemzet Kenyeréhez kapott aradi lisztből 300 zsemlét, 30 kenyeret, illetve 2, a Nemzet Kenyere feliratú nagy veknit sütöttünk. Ha máskor is felkérnek e feladatra, szívesen teszünk eleget a felkérésnek.

– Köszönöm a beszélgetést, és azt kívánom, hogy az angyalkúti Kovács Pékség még sokáig sok kenyeret és péksüteményt, illetve felkérésre süsse meg a Nemzet Kenyerének az aradi részét is!