Pál József Csaba megyéspüspök a Közéleti kávéház vendége lesz

Írta:
2025. február 13. 10:52 (csütörtök) /

Február 18-án, kedden 18.00 órakor a temesvári Magyar Házban (1989-es Forradalom útja 8. sz.) a Közéleti kávéház elnevezésű program vendége lesz Pál József Csaba megyéspüspök. A rendezvényen ingyenes a részvétel, de előzetes telefonos bejelentkezés szükséges, a 0728-122-342 telefonszámon.

Pál József Csaba 1955. december 3-án látta meg a napvilágot a Hargita megyei Csíkcsomortánban. Középiskolai tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában végezte, majd a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán folytatott teológiai tanulmányokat. 1981. június 21-én szentelte pappá Jakab Antal gyulafehérvári püspök. 

Négy évig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánián volt segédlelkész.1985-től a Temesvári egyházmegyében szolgált, plébános volt Bakóváron, Buziásfürdőn, majd Niczkyfalván. 1987-ben a resicabányai Havas Boldogasszony-templom plébánosává nevezték ki, majd esperesi, később hegyvidéki főesperesi kinevezést kapott. A székeskáptalan tagja volt. 1994-től a Vita Catholica Banatus egyházmegyei folyóirat felelős szerkesztője. 

2018. május 16-án nevezték ki a Temesvári Egyházmegye püspökévé. Püspökké szentelésére augusztus 6-án került sor a temesvári Szent György-székesegyházban, mintegy 40 római katolikus és görögkatolikus püspök, valamint a román és a magyar kormány képviselőinek jelenlétében.


Fotó: Corina Bouda

Hozzászólások