Szórakozás – keserédes felhangokkal

Arad – A Kisiratosi Gazdakör szombaton tizedik alkalommal szervezte meg a gazdanapot.

Már jóval a 10 órai kezdés előtt el kezdtek gyülekezni fogatok – volt köztük kétkerekű kordé, stráfkocsi és míves hintó is –, amelyek aztán végigjárták a község utcáit. Az élükön haladó kocsiban Falkus Fózsef nagyiratosi zenekara húzta, az utolsóban a nehéz nap elé néző Kvint zenekar. Mindegyikben volt egy kis jó papramorgó is, ám ennek az egyre melegedő időben nem volt igazán keletje.

Közben a gyepen már javában folyt a készülődés, felállították a vendégváró sátrakat asztalokkal, padokkal, sőt az időigényes ökörsütésnek is neki látott a magyarországi Dömsödről érkezett Pencz Ökörsütő Kft. csapata. Számításukat azonban keresztül húzta az erős szél, ami miatt nem lehetett irányítani a tüzet, ezért az ökörhúst leszabták, és végül is hatalmas tálban sütötték ki.

Ez alatt a fogatok is befejezték falujárásukat, és megérkeztek a tájház elé. Megható pillanatok következtek: a helyi gazdakör és a megyei gazdaszövetkezet alapító elnöke, dr. Almási Béla sírja és síremléke közvetlen közelében lévő emlékművét koszorúzta meg a Kisiratosi Gazdakör nevében Fischer Benedek elnök és Lévai Tibor vezetőségi tag, a helyi katolikus egyháztanács nevében Szatmári Pál és László László, valamint a Békés megyei Kamuti Gazdakör képviseletében Raboszki Mihály és Fazekas József. Gaic Irén tanítónő rövid ünnepi beszédében dr. Almási Béla személyiségét felidézve egyaránt hangsúlyozta a népszerű és odaadó körorvos, az önzetlen közösségszervező szerepét, amelybe nagyszerűen illett a gazdaköri erjesztő tevékenység is. A koszorúzást követően a résztvevők a két zenekar kíséretével elénekelték nemzeti imánkat és a Székely himnuszt, a Máltai Segélyszolgálat munkatáborának tagjai üdítővel, kaláccsal és egyéb finomsággal kínálták a jelenlévőket.

A gazdanap eseményei ezután a gyepen folytatódtak. Mire a fogatok kiértek, a díjugrató-verseny résztvevői már javában melegítettek, miközben a közönség megszállta a sátrakat, a nagy melegben fogyott az ásványvíz, a hűsítő, no meg a frissen csapolt sör az ökörsült és a birkabográcsos mellé.

A díjugrató versenyt Remus Lădău, az Állatvédelmi Rendőrség régiós és Adrian Dobrity Arad megyei parancsnoka vezényelte le. Az erőpróbát három szinten rendezték meg, könnyű, közepes és magas fokozatban, amelyek az akadályok magasságában különböztek egymástól. A vetélkedőn öt klub – Temesvári Agronomia, Szentandrási Victoria, Slătioarai Agroturist, az Aradi Romsilva méntelepe, Aradi Vetagrica – versenyzői vettek részt, jobbára a romsilvások sikerével. A fogathajtásban „csak” bemutatóra került sor négy méntelepi és néhány helyi fogat részvételével. Itt a fogat küllemét, a hajtás eleganciáját díjazták – eleve biztos volt a méntelep négylovas hintójának sikere. A díjazottak serleget és oklevelet, a többiek részvételi oklevelet vehettek át.

A díugratás egyik szünetében Horváth Imre, az Aradi Megyei Magyar Gazdák Egyesületének alelnöke – aki Kocsik József elnök társaságában látogatott el a gazdanapra – gratulált a rendezőknek a nagyszerű szervezéshez, ugyanakkor meghívta a kisiratosiakat Aradra a szeptember 10-i magyar–magyar gazdatalálkozóra.

A gyerekek ezt követően malacfogásban és szalmabála-gurításban ügyeskedhettek.

Nem sok idő maradt egy kis pihenésre és átöltözésre, mert már kezdődött is a bál a művelődési házban. A műsoros esten közreműködött a helybeli Rónasági citerazenekar, a Gyöngyvirág néptánccsoport, a tombolasorsoláson malac, bárány és kecske, valamint facsemeték, rózsatövek találtak gazdára, mindez a szponzoroknak – Kovács Antal, Szatmári Pál, Kiss József, Sarusi Kft. – köszönhetően.

A vacsora alatt és az utána következő bálon a Kvint zenekar szórakoztatta a közönséget – hajnalig.

Amint azt Fischer Benedek, a Kisiratosi Gazdakör elnöke elmondta: az idei gazdanapot teljes egészében önerőből szervezték meg.

***

Itt akár már be is fejeződhetne a tudósítás, ha a többórás együttlét alatt a kötelező kézfogásokon, mosolyokon, jópofáskodásokon, az információk lejegyzésén túl nem hangzottak volna el keserű megjegyzések is. A leginkább azt sérelmezték többen is, hogy a jubileumi rendezvénysorozaton a községháza vezetőségét senki sem képviselte. Ezt azonban csak jelzés értékűnek tekintették, legfőbb kifogásuk, hogy számos, a helybeli gazdákat érintő kérdést nem beszélnek meg nyíltan, őszintén. Ekkor fogtam fel igazán azt a szónoki kérdést, amelyet Almási Olga, dr. Almási Béla özvegye a koszorúzás végén fogalmazott meg az emlékmű talapzatánál: mit sikerült megvalósítani mindabból, amiért a „doki” élete végéig küzdött szülőfalujában, azért, hogy ne legyen klikkrendszer, az emberek legyenek szolidárisak, segítsék egymást?!

Olga asszony nem várt választ, mi is csak továbbíthatjuk a kérdést. Hátha értő fülekre, agyakra, szívekre talál...