Kulcs a kortárs művészet megértéséhez

Az elmúlt hét végén rendhagyó Baráti esték-találkozóra került sor az Új Ezredév Református Központban: a Szórvány Alapítvány, Magyarország tiszteletbeli konzulátusa és a Gazda lelkészházaspár, Melinda és István vendégei Aranyi Sándor, Gál Lehel és Deák Zoltán szegedi képzőművészek voltak, akikkel saját alkotásaikról és a kortárs képzőművészetről beszélgettünk. A szegedi művészek kiállítása az Új Ezredév Központ tetőtéri kiálllítótermében még két hétig látogatható.

A rendezvény vendégeit, a szegedi egyetemhez (is) kötődő képzőművészeket, Aranyi Sándort, Gál Lehelt és Deák Zoltánt Gazdáné Mátyus Melinda tiszteletes asszony mutatta be a szép számú jelenlevőnek. Egy rövid zenei intermezzo következett, Potári György és Tóth Ugyonka Frigyes közreműködésével, majd maguk a művészek meséltek művészeti és oktatói pályájuk alakulásáról, a kortárs művészetről, a művészet taníthatóságáról és a mester–diák-viszonyról.

A találkozó céljáról Gazdáné Mátyus Melinda elmondta: a művészekkel közösen megtalálni a kulcsot a kortárs művészeti nyelv(ek) megértéséhez. Ehhez nagy segítséget nyújthat a három művész – a helyszínen kiállított – munkáinak a bemutatása, a jelenlevő művészetbarátok és az alkotók közös erőfeszítésével. A jelenlevők közül hárman kiválasztották kedvenc munkáikat a kiállított alkotások közül, és azt is megindokolták, hogy miért tetszenek a kiválasztott festmények, illetve szobrok. Az alkotók válaszaiból azonnal kiderült, hogy a közönség általában egészen mást lát (bele) a munkákba, mint a művész, de ez így is van rendjén. Aranyi Sándor „absztrakt festményeiről” például kiderült, hogy tulajdonképpen művészfotók, amelyek különleges technikával készülnek, és éppen az absztrakt festmények és a természet csodái közötti összefüggéseket illusztrálják.

Aranyi Sándor képzőművész a Nyugati Jelen olvasóinak nyilatkozott a kortárs művészeti alkotások befogadásáról, a XX–XXI. századi „izmusokról”:

„Ha egy kortárs művészeti alkotást látok, akkor elsőre vagy tetszik, vagy nem tetszik, tehát szubjektíven közelítek hozzá – mondta Aranyi Sándor. – Ha elkészítek egy festményt vagy fotót, az olyan, mint a gyerekem, akkor lesz nagykorú, ha kiteszem a falra, és onnantól önálló életet kezd élni. Mindenkinek mást mond, és külön öröm, ha valakinek találkozik a véleménye azzal, amilyen szándékkal én azt a munkát létrehoztam.

Hogyan közelítsünk egy kortárs képzőművészeti alkotáshoz? Amikor az 1970-es években hozzánk is begyűrűztek a XX. századi ’izmusok’, egy kicsit megkésve, akkor én sem igazán értettem az egészet, sőt néha bosszantott, hogy mitől műalkotás például egy ’minimal art’-os munka. Akkoriban elkezdtem fotózni a budapesti Andrássy úton az aszfaltrepedéseket és hasonló dolgokat, és rájöttem, hogy csak van értelme a modern művészetnek! A fotózás rávezetett arra, hogy megértsem a XX. század izmusait, irányzatait és odáig jutottam, hogy rájöttem: valójában nincs is olyan, hogy absztrakt! Mindennek megvan a megfelelője a természetben csak észre kell venni, esetleg rá kell fókuszálni, de bármi megvan a természetben és nem absztrakt, hanem valóság. Megpróbáltam a fotóimon keresztül az „izmusokat” bemutatni és megmagyarázni, hogy egy munka akár absztrakt vagy nonfiguratív, megvan a természetben a megfelelője.” A művészekkel folytatott izgalmas beszélgetés során azt is megtudtuk: az oktató, a mester legalább annyit kap, annyit tanul a tanítványaitól, amennyit ad nekik, tehát az oktatási folyamatból mindenki profitál. A kortárs művészethez a mindenható kulcsot ugyan nem sikerült megtalálni, de minden jelenlevőnek sikerült közelebb kerülni a kortárs művészet megértéséhez.