Jámbor Gyula

Tetszenek emlékezni egy bizonyos Pürhossz épeiroszi, egy ideig makedóniai király, amúgy kiváló hadvezér kb. 2300 éve egy rómaiakkal vívott csata győztesének mondására: „Még egy ilyen győzelem, és elvesztünk – avagy: nem marad katonánk”.

Hát már hogyne mennék – válaszoltam határozottan a pályatárs, volt jelenes kolléga, Pataky Lehel Zsolt rádiós újságíró (Temesvári Rádió, Kossuth Rádió), a PRO MOVE Arad Egyesület vezetőjének kérdésére, hogy ott leszek-e a magyar nyelv napja alkalmából a Tulipán könyvesboltban és borozóban általa szervezett rendezvényen.

Világgá röpítette a hírt a BBC, s nyomán számtalan hírügynökség, hogy 450 (jutalékokkal együtt 450,3 millió dollárért) kelt el a Leonardo da Vincinek tulajdonított festmény egy New York-i árverésen. Ez az árverésen valaha kifizetett legnagyobb összeg egy művészi alkotásért.

Azt hiszem, senki (a magukat valamelyes mértékben tájékozottnak tartókról beszélek) nem örül annak, ha műveletlensége letagadhatatlan jeleivel szembesül.

A felcím teljes mértékben alulírotté, a cím idegen tollakkal való ékeskedés, Siska-Szabó Hajnalka aradi festőművésztől származó „kölcsönzés”: ő írta ugyanis, hogy (Eisele Szűcs Zoé) „Művei aranyban és vörösben úszó transzcedentális vizuális léleklenyomatok, amelyeket erőteljes kékek ellenpontoznak, meditatív hangulatba hozva a szemlélőt”.

A címben jelzett következtetést abból vonom le, hogy az Amerikai Egyesült Államokban olyan törvény készül, amely korlátozná a volt elnökök állami juttatását, „nyugdíját”, és évi 500 ezernél (dollárban, nyilván) korlátozná.

Mindjárt a legelején címmagyarázat: nem választási hirdetésről van szó. Polgármestert, tanácsost, parlamenti képviselőt, államfőt mindenki olyat választ magának, ha itt az ideje, aki szája íze szerint való – aztán vagy bejön, vagy nem.

Minden román állampolgárságú honfitársunk – köztük, termnészetesen a magyarok – számára létfontosságú kérdés a „hogyan tovább”. Az, hogy hogyan halad – vagy nem halad – előre a hazai társadalom.

Hetek óta mocorog bennem a téma, de képtelen voltam rászánni magam az írásra: őszintén szólva nem tudtam, hogyan közelítsem meg, mit is gondoljak, milyen álláspontra helyezkedjem.

Álldogálok az aradi 6 Vânători út végén, a Kürtös felé tartó út kereszteződésénél, előttem az egyik vasúti felüljáró. Hallottam, dolgoznak rajta, hát megnézem, igaz-e a hír.

Az Aradi Kamaraszínház belépett második évtizedébe. Adja a jósors, hogy megérje huszadik, harmincadik és további kerek évfordulóit is közönségének örömére.

Pénteken délután a Jelen Ház kávézójában Sz. Benedek István Az öreg halász és a zátony c., legújabb kötetét mutatták be, amely a magyarországi Könyvműhely Kiadó gondozásában jelent meg.

Hogy az államfő és a kormányzat között igen rossz a viszony, az régi nóta. Valamikor a legutóbbi elnök-, majd a parlamenti választással kezdődött, s azzal folytatódott, hogy a választáson győztes párt vezetőjét (annak nem makulátlan múltja, a törvénnyel való ütközése miatt) az államelnök nem volt hajlandó miniszterelnöknek kinevezni.

Bizonyára sokaknak megfordult már a fejében: jó lenne két-három-ötszáz év múlva feltámadni néhány órára, körülnézni az akkori világban – aztán újra (esetleg örömmel, vagy kiábrándultan) visszatérni az öröklétbe.

A reformáció kezdete 500. évének megünneplése Aradon egy különlegesebb mozzanatot is tartalmazott: kora délután a Jelen Ház nagytermében felavatták Brittich Erzsébetnek a megye református templomait ábrázoló linómetszeteiből készült kiállítását.