„A vers az én hazám!”

Március utolsó napján a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőségében tartottuk meg Eszteró István temesvári költő Haza a magányban című epigrammakötetének a bemutatóját. Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent, igényes és tetszetős kivitelezésű kötetet dr. Magyari Sára mutatta be, óriási érdeklődés közepette (rég nem látott teltház volt a szerkesztőségben!). A könyvbemutató jó alkalom volt rá, hogy a résztvevők a 75. születésnapját ünneplő költőt is felköszöntsék.

A végvári születésű, tősgyökeres bánsági költő és magyartanár, Eszteró István irodalmi pályafutásáról dr. Magyari Sára beszélt, majd röviden bemutatta a kicsiny, de rendkívül látványos és mély mondanivalójú epigrammakötet tartalmát, amelyben „minden benne van, ami egy kisebbségi magyar értelmiségit nap mint nap foglalkoztatja”. A Haza a magányban hat ciklust és összesen 108 verset tartalmaz, amelyek közül 102 antik epigramma formájú, a többi modern rímes versformában íródott. Dr. Magyari Sára az ókori görögök által magas fokon művelt, de a XXI. században egyre inkább háttérbe szoruló epigramma műfajáról is tartott egy kiselőadást, majd átadta a szót a „beszervezett embereknek”, akik művei felolvasásával lepték meg az ünnepelt költőt. Mészáros Ildikó magyartanár, Eszteró István költészetének nagy tisztelője a Tudós hölgy című epigrammát olvasta fel, egy izgalmas versértelmező mini esszével megtoldva a felolvasást, Lehőcz László rádióriporter és alulírott a Programozó lecke fiúknak című epigramma felolvasásával köszöntötték fel Eszteró Istvánt. A szerző azonban nem engedte „eltéríteni” a könyvbemutatót, és átvette az irányítást, így első kézből tudhattuk meg miért ír epigrammákat és egyáltalán verseket a Haza a magánybankötet szerzője.

„Hogy jó verset írjon, a költőnek be kell falaztatnia magát, ahogyan Kőműves Kelemen befalazta a feleségét” – mondta Eszteró István, aki szerint a költő lelkét, a szívét falazza be a verseibe, erről szól a Kőműves Kelemen unokájacímű epigramma. A kötet címadó alkotása a Haza a magányban című epigramma, amelyben Eszteró István világosan megfogalmazza ars poeticáját: „vers az én hazám”, vagyis bővebben kifejtve: a vers szuverenitása, amit az ember megalkot, azzal megteremti saját maga számára a hazáját, úgy, hogy abban otthon érezze magát. Ez ugyanígy érvényes egy festőre vagy akár egy kőművesre, minden ember az alkotással teremti meg a hazáját. „Nekünk, kisebbségieknek az otthonosság megteremtése a legfontosabb célunk – mondta Eszteró István –, megteremteni az otthonunkat ott, ahol naponta emlékeztetnek rá, hogy nem vagy itthon, csak jövevény vagy. Ezért kell megküzdenünk nap mint nap, úgy, hogy az anyanyelvünket, a jogainkat védjük és alkotunk. Az alkotásainkkal, a tevékenységünkkel megmutatjuk, hogy jobbak vagyunk vagy legalább olyan jók vagyunk mint mások – ez a Haza a magányban.”

A kötet további részletes ismertetésétől most eltekintünk, de annyit azért elmondunk róla, hogy a kisebbségi szórványlét, a magyar irodalom gyöngyszemei, a költő személyes élményei, a napi politika, a migrációs válság, a civilizációnk és a környezetünk féltése egyaránt benne vannak, így arra is kiválóan alkalmas, hogy oda tegyük az éjjeliszekrényre és esténként elalvás előtt elolvassunk belőle egy-egy négysoros epigrammát. A könyvbemutató végén a szerző dedikálta legújabb kötetét, amely méltó összegzése, sűrített esszenciája alkotói munkájának.