Vihar utáni amurok

Eléggé sokat járok barátommal Magyarországra horgászni. Legtöbbször egy Békés megyei horgásztavat látogatunk, ahol főleg pontyokra, termetesebb kárászokra, dévérekre horgászunk. A tó legtöbbször bőkezű volt velünk, mindig akadt valami a horogra. Amurokkal ez idáig viszont nem ajándékozott meg a bennünket, bár láttuk, hogy egyik-másik szomszédunk időnként megszákol egy-egy szép példányt. Mi kénytelenek voltunk azzal vigasztalni magunkat, hogy előbb-utóbb minket is megtisztel ez a sokak által annyira magasztalt harcos halfaj. Reményeink egy kora nyári napon váltak valósággá.

Tavaly nyáron már hetek óta terveztük barátommal a kiruccanást, de az időjárás kis híján keresztülhúzta számításainkat, ugyanis dél körül orkán erejű vihar söpört végig a régión. A szél vadul tépte a fákat, az eső zuhogott. Mi azonban 14 óra körül mégis elindultunk. Már úton voltunk, amikor az eső kezdett alább hagyni. Nem baj, lesz legalább helyünk, gondoltuk. És valóban, szinte üresen találtuk a tavat. A szemerkélő esőben szereltük össze felszerelésünket. Mindkét botomon hagyományos etetőkosaras szereléket használtam, a 25-ös damilon egy forgókapoccsal megütköztetve, előkének pedig 12-es fonott zsinóron 6-os számú   horgot használtam, amelyen mézes-muskotályos kukoricát kínáltam felfűzve. Tapasztalatom szerint ezt igen szeretik a halak itt.

Az első kapásra nagyjából egy órát kellett várni. A szép emelésbe jókor bele is vágtam, egyből éreztem, hogy az idén fogott halakhoz képest jóval nagyobb az ellenállás. Bevágás után a hal hirtelen feltört a felszínre, majd visszafordult a mélybe. Viszonylag könnyen, engedelmesen engedte magát kitekerni, ám amikor a parthoz ért, megindult a cirkusz. Amur volt őkelme. Tudtam, nem biztos, hogy már eléggé elnyűtt damilom meg tudja tartani, ezért engedtem a féken, de az orsó fékje sem igazán szuperált már megfelelően. Vagy teljesen elzáródott, vagy szabadon engedte lehúzni a zsinórt. Végül is az utóbbit választottam és az ujjammal fékeztem a dobot. A sokadik kitörés után éreztem: a hal fárad, így elzártam a féket és keményebbre fogtam a gyeplőt. A merítés ekkor már gond nélkül történt. A mérlegelésnél derült ki: 3,5 kilót nyom idei első amurom és csak a gyenge felszerelésnek tudható be a több mint negyedórás fárasztás.

Sok időm nem volt pihenni. Bő fél óra és jött a következő kapás. Ez is jól akadt, bár az ellenállás kisebbnek mutatkozott. A friss tapasztalatokat felhasználva gond nélkül elboldogultam vele, bár éreztem, ha valami nagyobb hal beköszönne, azzal már nem boldogulnék ezzel a felszereléssel. Végül is megjött az előbbi hal kistestvére egy 2 kilós amur személyében, amit sikeresen szákoltunk meg. Ekkor már kezdett sötétedni, lassan fontolgatnunk kellett az indulást. De azért annyira nem siettünk, hogy az utolsó kapást ne vártuk volna ki. A harmadik halat is sikerült horogra csalni. Ez már nem annyira kiszámíthatatlanul viselkedett, így rutinosan fárasztottam ki a kereken 2 kilós potykát. Barátomnak is sikerült két szép pontyot fognia.

Így végül a pár órás horgászat után szép zsákmánnyal zártuk a napot. Új élményekkel gazdagodva és persze a tapasztalatokat leszűrve indultunk hazafelé. Legközelebb már nem fogok esélyt adni a halaknak, legalábbis, ami a gyenge, elhasználódott felszerelést illeti.

Kádár Tibor