Nagyálmos Ildikó

Már régen kikapcsoltam a telefonomon azt az funkciót, amely hangos, visító jelzéssel, szívstoppot okozva figyelmeztet éjnek idején a rám leselkedő veszélyekre, miközben békésen alszom meleg ágyikómban.

Noha mindennap törődünk velük és folyamatosan a figyelem középpontjában állnak, ilyenkor, gyereknap környékén még több odafigyelést kapnak gyerekeink.

Nos, úgy tűnik, lassan-lassan visszatérhetünk a régi életünkhöz, fellélegezhetünk a szó szoros és átvitt értelmében is.

A pillanat gyorsan elillan. Jókor, jó időben kell ott lenni és észrevenni, megragadni és élni vele.

Aki ebben az országban él, tudja, hogy mi nem képességvizsgázunk, hanem abszolválunk.

Az utóbbi években egyre kevesebb időt szakítok a családi, baráti kapcsolatok ápolására.

Minden év áprilisának első keddje a láthatatlan munka nemzetközi napja.

Mióta a világ világ, az emberek örvendeztek és megünnepelték a tavaszt, a természet újulását.

Kéttucatnyi kolozsvári nő a nemzetközi nőnapon ragadta meg az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a világjárvány okozta, a nőket aránytalanul érintő társadalmi-gazdasági válságra.

Nemrég arról írt a román sajtó, hogy a Román Ortodox Egyház (BOR) idén sokkal kevesebb pénzt kap az államtól templomépítésre.

Míg az országban sokan a minimálbérből tengetik mindennapjaikat, elképedve vesszük tudomásul, hogy a speciális nyugdíjak némelyike meghaladja a többtízezer lejt.

Tudom, tudom, még csak február közepén vagyunk, de én akkor is érzem a tavaszt.

A bukaresti Matei Balș Intézetben történt tűzeset után immár tizenegyre emelkedett az elhalálozások száma az evakuált betegek körében.

Évek óta mondja józanul és realistán gondolkodó ismerősöm, hogy nem jó irányba halad a világ.

Végre igazi tél köszöntött be. Amolyan nosztalgiát ébresztgető, gyerekkori élményeket visszahozó.