A kommunizmus diszkrét (?) bája

Hallgatom a sóhajtozókat, nosztalgiázókat, elsősorban a kiábrándult kisnyugdíjasokat, hogy a kommunizmus mennyivel igazságosabb társadalmi berendezkedés volt, mint a jelenlegi. Kétségtelen, hogy elméletileg igaz, hiszen a társadalmi egyenlőséget, a megtermelt javak igazságos elosztását, a teljes jogegyenlőséget hirdette. Hogy mindebből a szépen hangzó demagóg szövegből mi valósult meg, az már más lapra tartozik. S az is, hogy mi történt azokkal, akik netalán számon merték kérni az ígéretek elmaradását.

Sokadszorra jutottak eszembe a fenti gondolatok. Most annak kapcsán, hogy olvasom: a kommunizmust építő Észak-Koreában felütötte fejét az éhínség. A világtörténelmet ismerők megerősíthetik: mint a kommunizmust építő országokban mindenütt, szinte menetrendszerűen. Az 1930-as években a Szovjetunióban (Ukrajna), a hatvanas-hetvenes években Albániában, Kínában, Vietnámban, Kambodzsában, majd Ceaușescu Romániájában. És a kommunista Koreában immár sokadszor.

A nosztalgiázók szándékosan feledkeznek meg arról a vitathatatlan tényről, hogy a kommunizmus diszkrét bájához szinte hozzátartozik az éhínség is. Milliók haltak s talán halnak most is éhen, mert a szocialista gazdaság képtelen megtermelni a lakosság ellátásához szükséges élelmiszert, avagy az ország vezető politikusai, mint Sztálin, Pol Pot, Mao, Ceaușescu- avagy a Kim-dinasztia tagjainak grandomániája milliókat éheztetett. (Korábban Észak-Korea gyermekotthonaiban csecsemők is elpusztultak az alultápláltság miatt, amint arról szemtanúk beszámoltak.)

Hogy ezekben az országokban összeadva tízmilliónál jóval többen haltak éhen, az bizonyított tény. Mert a „humanista” kommunista hatalom nem tudott, vagy nem akart számukra naponta egy negyed kiló kenyeret, két marék rizst biztosítani. Miközben az egyenlőséget papoló diktátorok luxusban dőzsöltek. Milliárdokat költöttek a hatalmukat védő fegyveres erők finanszírozására, ritkán rentábilis, de a külföldet elkápráztató beruházásokra. Emlékezzünk a román diktátor megszámlálhatatlan vendégházára, s az ország veszteséget termelő ipari üzemeire, a Duna–Fekete-tenger-csatornára, a Nép házára. S miközben porhintésként rekordtermésekről jelentek meg a híradások, fejadagra kaptuk a kenyeret, a vajat, húst, tojást. Igaz, kaptuk, hogy ne haljunk éhen. Másutt…

Az észak-koreai kommunista elnök, Kim Dzsong Un évek óta tízmilliókba kerülő ballisztikus rakétákat lődöz a Sárga-tengerbe, atomfegyver előállításán mesterkedik, közben hermetikusan lezárt országa népét éhínség fenyegeti. Ezt maga a diktátor is elismerte egy minap tartott (belső) értekezleten.

Minderre gondolniuk kellene a hazai nosztalgiázóknak is.