Helytartók

Csak most jutottunk hozzá, hogy barátommal beszélgessünk a székelyföldi megyék prefektusainak március 15-i magyarellenes megnyilvánulásairól. Hogy komoly pénzbírságot róttak ki néhány város polgármesterére, mert nem tetetett ki ugyanannyi román nemzeti színű lobogót, mint ahány piros-fehér-zöld színű lengett az illető településen. Nem kételkedem, egyéb sürgős elfoglaltság híján bizonyosan megszámolták. Most sokkal komolyabb dologgal kell foglalkozniuk.  Remélem, ugyanolyan komolyan végzik munkájukat, mint március idusán. Bár a Székelyföld a legkevésbé fenyegetett megyék sorába tartozik.

Abban is egyetértünk, hogy a prefektusok nem saját kezdeményezésre cselekedtek így. Ők nem választott tisztségviselők, ők a mindenkori kormányt képviselik, rendelkezéseinek betartását ellenőrzik. Mint az ókori Rómában a helytartók. (Pilátus is az volt!) Avagy a gyarmatok alkirályai, a náci Gauleiterek, a kommunizmusban a megyei pártbizottság első titkárai. Ők csak a központi végrehajtó hatalom utasításait hajtják végre. Ha úgy érkezik az ukáz, akkor a kisebbségek nemzeti ünnepeire is elmennek, mosolyognak, eljátsszák a joviális, mindenire egyformán figyelő családfő szerepét, felolvassák az államelnöki, a kormányfői üzenetet. (Mint tették tavaly márciusban, nemzeti ünnepünkön.) Ha viszont úgy jön az utasítás, akkor ők a zord, vasfegyelmet követelő parancsnokok, helyi diktátorok, akik minden eszközzel végrehajtatják a főnökeik utasításait.

Ismert, hogy az utóbbi hónapokban a román–magyar diplomáciai viszony nem volt éppen a csúcsponton. Várható volt, hogy a bukaresti hatalom valahol bekeményít. Akár mondvacsinált dolgokba is beleakad. Ismét kapóra jöttek a zászlók. Pedig a világ bármely demokratikus országában bárki szabadon használhatja nemzeti jelképeit. A román kormány helyi tisztségviselői igazolták: Románia nem tartozik a bármelyek közé. Avagy nem demokratikus ország?