Hozzáértés

Szedegetem össze a hozzá nem értésről hallott, személyesen tapasztalt legkirívóbb eseteket. Amikor a Mekk mesterekhez hasonló kontárok jutottak döntési pozícióba. Annak a (hamis) elvnek eredményeként, hogy a tisztséghez az Úristen eszet is ajándékoz. Kivéve, amikor nem.

A szocialista Romániában közszájon keringett a szocialista művelődési bizottság elnöknőjének esete. Amikor az ország legnagyobb tekintélyű filharmonikus zenekara külföldi turnéra indult, a hölgy túl nagynak tartotta a zenekar létszámát, ezért az utazók közül minden hangszernél (partida) néhány fővel csökkentette. Amikor az igazgató-karmester tiltakozott, mondván, hogy nem lesz meg a kellő hangzás, avval utasította el, hogy a többiek majd hangosabban játszanak.

Magam egy katonatisztnél tapasztaltam, hogy rangja ellenére igencsak gyatra volt a térképismerete. Egy éjszakai hadgyakorlaton úgy elkeverte az alegységét, beirányítva a kocsisort, a lövegeket egy kijárat nélküli szűk völgybe, hogy órákba telt, amíg vissza lehetett fordítani az oszlopot a helyes útra. Mi történt volna, ha ez éles helyzetben következik be? Szerencsére 1990 után az illetőt nagyon gyorsan nyugalmazták.

Apropó, 1990! Reméltük, hogy a titánkáderek (használhatatlan, de ti tán használhatjátok valamire!) kikerülnek a döntéshozatalból. Dőre remény volt!

Egy vállalkozás irányítójaként kétszer ütköztem a hozzánemértés falába. Először egy osztrák cégnek volt szüksége szárított hagymára. Egy hazai cégnél felkutattunk egy hatmázsás elfekvő készletet. A kivitelhez a Mezőgazdasági Minisztérium jóváhagyására volt szükség. Onnan egy laikus illetékes azt válaszolta, hogy a felajánlott kilónkénti összeg nem megfelelő, túl alacsony. Mennyi lenne a megfelelő? – kérdeztük. Mire a válasz: ő nem tudja, de erre az összegre nem adhat kiviteli engedélyt. A következő tavaszig a készlet megrohadt egy raktárban!

Egy anyaországi restaurátor cég zsindelyt keresett a fatemplomok tetőborításának restaurálásához. Aki kicsit is jártas a témában, tudja, hogy a zsindelykészítés kézi munka, nagyon kevesen foglalkoznak vele. Egy székelyudvarhelyi család elvállalta, mintát is küldtünk a külkereskedelmi minisztériumba, ahonnan a hivatalos választ vártuk. Visszaírták, hogy csak kellően megmunkált fatermékre adnak kiviteli engedélyt. (Miközben az ország erdői rönkfaként hagyták el Romániát!) Visszakérdeztünk, hogy tudják-e mi a zsindely (șindrilă), mert azt nem szokták sem pirograválni, sem egyéb módon díszíteni. A mai napig nem méltatták válaszra hivatalos kérésünket. Talán azért, mert az illetékest előléptették?

A középkori végek kiűzték soraiból a kontárokat. Azokat, akik nem mutattak kellő jártasságot a szakmában. Manapság?