Ismét világhülyítés

Tízmilliókat kábítottak el, hülyítenek el manapság is újabbnál újabb liberális szólamokkal. A genderideológiával, a gyermekek szexuális érdeklődésének rossz irányba terelésével. Avagy minden fehér ember bűntudatának a felkorbácsolásával. Az agresszív keresztényellenesség felszításával. Nemzetközi fórumokon országot bélyegeznek meg, mert törvénnyel óvják a gyermekeket a pedofilektől. Az egyik legvehemensebb támadó egy olyan ország miniszterelnöke, ahol a kiskorúak megrontóinak törvényesen engedélyezett pártjuk van!  És a foci Európa-bajnokságon kifütyülik azokat a csapatokat, amelyek kapitányai nem kötnek karjukra szivárványos szalagot, az együttes tagjai meg nem térdelnek le a himnuszok alatt a színes bőrűekkel való szolidaritásuk kifejezéseként. Az UEFA még büntet is érte!

Egy felfordult (talán sarkaiból kifordult?) társadalomban élünk – mondhatnánk. Ez igaz, de ne feledjük, az elmúlt évszázadban az emberiség már átment a világhülyítés két időszakán. A kommunista ideológia néhány évtized alatt milliárdnyi embert tévesztett meg. Minden kontinensen. Százmilliók masíroztak vörös, sarlóval és kalapáccsal ékesített zászlók alatt, s fújták az Internacionálét a végső harcról, az összefogásról, a nemzetköziségről. Még a kapitalista Franciaországban és Olaszországban is. Miközben ártatlan milliók szenvedtek a lágerekben, börtönökben, és milliók haltak éhen.

És bármilyen furcsán hangzik, de százmilliók voltak az agresszív antiszemita német nemzeti szocializmus, valamint az olasz fasizmus hívei is. Nem csak német vagy olasz földön, hanem a konzervatív Nagy-Britanniában, avagy a demokrácia védőbástyájának tartott Amerikai Egyesült Államokban, de másutt is. Mindkét említett országban bejegyzett fasiszta pártok működtek. Még a brit uralkodó családban is akadt csodálója Hitlernek, akit 1938-ban az év emberének választottak Albionban!

A világmegváltó ígérgetések, a világot átfogó reklámkampány ellenére mind a két ideológián alapuló diktatúra rövid történelmi időszak, egy-két emberöltő alatt megbukott. Manapság az egykor a náci vagy fasiszta ideológiát felkaroló nemzetek a kelleténél is hangosabban meaculpáznak, szaggatják ruháikat, hamut hintenek fejükre. A kommunizmus elaggott hívei még nosztalgiáznak ugyan, megemlékeznek „nagy” elvtársaikról, de a fiatalság (egyelőre) messze elkerüli a vörös zászlókkal díszített párthelyiségeket.

Hogy a mostani liberális őrület meddig fog folytatódni, megjósolni sem lehet. De hogy egyszer ennek is vége szakad, az bizonyos. Hogy miként, azt jó lenne tudni. Mint ahogy azt is, hogy akkor végre megjön-e az emberiség józan esze?