Álláspont

Kis túlzással azt mondhatnánk: nem telik el nap Romániában, hogy valakik valamiért ne tiltakoznának. Bukarestben és a nagyvárosokban a jelenlegi kormány ellen az utóbbi másfél évben számtalan helyen számtalanszor vonultak az utcára, az államfő háromszor kérte a jelenlegi miniszterelnök lemondását – nemrégiben a Liberális Párt elnöke is csatlakozott magánkezdeményezéssel, egyenesen hazaárulással vádolva az ország első női miniszterelnökét.

Mecsetek ezreiben a hívő muszlimok áhítatosan, csendben imádkoznak Allahhoz, bánják bűneiket és kérik istenük segítségét. Másnap, néhányan közülük, felrobbantják magukat, hogy megöljenek néhány keresztényt, vagy másképp gondolkodó hittársukat.

Az eddig leírtakból arra is lehetne következtetni, hogy a bajok fő forrása a vallás, az egyház. Valójában voltak, vannak és lesznek más bajok is, de a hit, a vallás és az Isten körüli ellentétek, viták álladóan borzolták a kedélyeket, melyek súlyos, sokszor véres összeütközésekhez vezettek.

A hazai történelem ismeretében, s az elmúlt évtizedek minden fonákságát a magam bőrén is tapasztalva, állítom: a hazai politika, gazdaság, társadalom legtöbbször rossz modelleket választott az adódott lehetségesből.

Toxikus ötlet, választani az EU és az USA között, nyilatkozta Klaus Iohannis. Az államelnök szerint a Brüsszel és Washington közötti egyre jelentősebb feszültségek távolról sem jelentik a transzatlanti partnerség végét, azokat inkább családon belüli óhatatlan vitáknak és nézeteltérésnek kell tekinteni.

Fantasztikus dolgokra vagyunk képesek, szinte már mindent megvalósítottunk és egyes vélemények szerint ez csak a kezdet, az igazi fejlődés csak most következik, de még mindig tisztázatlan a nagy alapkérdés, hogy valaki, vagy valami teremtette, alkotta-e ezt az egészet, vagy valamiből, valami nagyon egyszerűből kvázi idáig fejlődtünk.

Azt mondják, talán csak a maguk fényezésére idős, magukat tapasztaltnak hívő újságírók vagy egyéb öregek, hogy őket már nem érheti meglepetés az életben.

Sepregettem a ház előtt. Közben nagyokat „imádkoztam”, szidva a sok ronda embert, akik minden csudabogarat dobálnak a ház elé.

Nem tudom, más idős ember, hogy van ezzel, de én már nagyon türelmetlenül olvasok. Ennek egyik valószínű oka, hogy sürget az idő, még sok mindent el kellene olvasni, másodszor pedig, hogy állandóan csalódom, mert úgy látom, hogy jóformán semmi nem valósul meg a rengeteg „bölcsességből”, a jó szó nehezen ragad az emberekre.

Barátom, sorstársam, Puskel Péter írásaiban többször is említette, hogy Arad mennyire lemaradt a két szomszédvárral, Temesvárral és Nagyváraddal folytatott versenyben.

Elkészült egy újabb statisztika, amely szerint a románok ötven százaléka még soha nem vett részt a nemzeti ünnepük alkalmából megszervezett kulturális vagy egyéb eseményen.

Esik az eső. A port legalább elmossa, s a kövezett, a rengeteg autó nyomán alaposan ledöngölt talajon helyenként kisebb-nagyobb tócsákat alkot: abból is látni, hogy valóban...

Tegnap Románia államfője az ország miniszterelnök asszonyával találkozott.

Dugaszolunk. Ki-, mert be-. Akkor kell kidugaszolnunk a lefolyót, ha az előzőleg bedugult. A megoldás kézenfekvőnek látszik. Ne hagyjuk, hogy beduguljon, s akkor nem kell kidugaszolnunk.

„Ha elfogadjuk, hogy más nagyhatalmak – beleértve történelmi szövetségeseinket – döntsenek diplomáciánk helyett saját biztonságunk ügyében, akkor nem vagyunk többé szuverének”, reagált Emmanuel Macron francia elnök az USA múlt heti egyoldalú lépésére.