Hollai Hehs Ottó

Trianon századik évfordulóján, a rengeteg írás, nyilatkozat elolvasása és videóelőadás meghallgatása után szinte magától felvetődik a kérdés, hogyan lépjünk tovább, mi a teendő, mit hozhat a következő század. Egy neves történészünk három lehetőségről beszélt, az egyik a felejtés lehetne, ezt kategorikusan ellenzi, sőt öngyilkosságnak tartja, a másodikba, az úgynevezett autonómiatörekvésekbe nem táplál reményt, szerinte a magyarság ez irányú politikai elképzeléseit a többségben élő nemzet soha nem támogatná, marad tehát egy harmadik út, a revízió, ami gyakorlatilag határkiegészítéssel járna.

Most, 100 év után, jogosan feltehetjük a kérdést: a mai, igen zavaros világpolitikai helyzetben, azon kívül, hogy az eseményre, egy számunkra nagyon szomorú történelmi döntésre emlékezünk, milyen célunk, milyen elképzeléseink lehetnek, mi a szándékunk Trianonnal?

Az idei év első felében a közösségi médiában világszerte a koronavírus volt a fő téma, és ez nálunk, a Kárpát-medencében sem volt másképp.

Remény, reménység – egy fogalom, amit mindennapi életünkben gyakran emlegetünk.

Szeben az erdélyi szászok fővárosa volt hosszú évszázadokon át. A városban manapság már alig élnek szászok, de a XXI. század első napjaiban, négy évre, egy szász nemzetiségű polgár lett a város polgármestere, majd hirtelen az ország elnöke.