Jámbor Gyula

Ha a mindenáron szenzációt kereső némelyik hazai hírtelevízió stílusában fogalmaznék, így kezdeném: döbbenetes élményben volt részem.

Holnap belépünk a 2020-as esztendőbe, legalábbis Európában, meg a világ nagy részében.
XII. Gergely pápa idején vezették be a naptár addigi hiányosságait korrigáló új naptárt, amely nem azonnal ugyan, de lassacskán világszerte tért hódított. Manapság, az új esztendő küszöbén (az időzónák több órára rugó eltérését figyelembe véve, persze) szinte mindenütt bekövetkezik 2020.
Majdnem, mert nem egészen.

Harmincadszor gyűltek össze Tóth Sándor Maros-parti kopjafájánál az emlékezők, bár első alkalommal nem december 23-án, hanem 1990 tavaszán, amikor a székelyudvarhelyiek jóvoltából a két faragott kopjafa egyikét Aradon felállították.

A 2019-es év vége felé, decemberben egymásra tornyosultak Aradon a kulturális események: színházi előadások, hangversenyek, az Arad megyében megjelent új magyar könyvek bemutatói. Hála a sorsnak: a bőség zavarával küzdöttünk.

Két nap múlva, december 22-én, vasárnap harminc éve lesz a romániai forradalom győzelmének.
A „forradalom” szót kissé bizonytalanul írom le, utólagos ismeretek birtokában.

Ha az ember, felvilágosult figurái révén az időben két-három évtizeddel előbbre látna, másképpen írhatnák, legalábbis árnyalataiban, a történelmet.

A kedves olvasó bizonyára sok-sok könyvbemutatón volt már jelen, ilyen magas színvonalún, mint a vasárnap délután a Csiky Gergely Főgimnáziumban megtartott, ritkán.

A múlt hét végén megtartott brüsszeli EU-csúcs történelmi jelentőségű határozatot fogadott el, amely szerint Európa (legalábbis annak uniós fele) 2050-ig karbonsemlegessé válik, ami közérthetőbben azt jelenti, hogy egyetlen ország sem szennyezi a Föld légkörét a szén, kőolaj, földgáz, meg fa- stb. tüzelőanyag elégetéséből származó veszélyes anyagokkal.
Hurrá, tapsikolhatnánk, végre megszületett egy bölcs döntés, bár kérdés, hogy nem túlságosan későn-e.

Túl vagyunk advent második vasárnapján is (szégyenszemre bevallom: mostanában hallottam először, hogy a négy vasárnap mindenikének külön neve van), s most már csak nem egészen két hét választ el a kereszténység egyik legnagyobb ünnepétől, a Megváltó születésétől.

Ha az utóbbi néhány héten, két-három hónapban nem kényeztették el az aradi magyar színházi közönséget, akkor soha.

A tudás hatalom, hallottam először talán még gyermekkoromban. Az információ hatalom, mondják manapság, és abszolúte igaz, különben miért kellenének a világ minden valamirevaló országának nagy költséggel fenntartott információs (bel- és külföldi) kémszolgálatok?

December 8., vasárnap mondhatni történelmi jelentőségű dátum lesz az Aradi Kultúrpalota történetében: nem hivatalosan felavatták az 1913-ban befejezett Kultúrpalota orgonáját. A hivatalosra csütörtökön, az Aradi Filharmónia koncertjén kerül sor.

A javakorabeli, vagy pláne idős néző azt hihetné, hogy mindent tud a nő–férfi kapcsolatáról, akár rendkívül bonyolult viszonyairól.

Ha még egyszer születhetnék, mondja ismerősöm, s magam választhatnám meg családomat, amelybe a gólya pottyant, feltétlenül egy multimilliomos (pláne dollárban, euróban, de akár lejben számított milliárdos) környezetbe szeretném képzelni magam.

December 5., csütörtökön délutánra „egyedi történelemórát” hirdetett a Csiky Gergely Főgimnázium. Az „egyedi” jelző azt sugallta, hogy a kerekasztalon Arad (magyar) prominens történész-személyiségei lesznek jelen. Így is történt, a történetesen négyszögletes formájú kerekasztal mellett mai vagy egykori tanárok, de Arad mai kulturális életében mindenképpen jól ismert személyiségek foglaltak helyet.