Puskel Péter

A park helyetti parkoló ötletének kudarca után a látványos hídavatás némi szépségtapasz lehetett volna az újabb mandátumra pályázó polgármester imázsán. Ennek beteljesedését a cudar időjárás tompította, de az új átkelőt hamar megszerették az aradiak. Miért is ne? Még akkor is, ha arra gondoltak, hogy ez talán sokba fog kerülni nekik. Főleg, amikor a helyi adókat fogják leperkálni.

Olvasom lapunkban, hogy a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem a Nagyváradi Egyetemmel együtt vállalta a honctői (Gurahonţ) arborétum „kezelését”.

Azt mondják a pszichológusok: az ember igen gyakran arról álmodik, ami nap közben foglalkoztatja.
Az éjjel szép álmom volt.

Más városban élő hajdani padtársammal beszélgetek. Mindig komoly köztünk a hangnem, de ennél fontosabb, hogy őszinte.

Május engem mindig a pozitív életszemlélet fontosságára figyelmeztet. Bíztató, reménykeltő életmorzsák kalendáriuma ez a szép tavaszi hónap.

Másodszorra vállalta fel és rendezte meg a hét végén a Romániai Írószövetség Aradi Szervezete a megyei tanács dísztermében az irodalmi folyóiratok országos seregszemléjét.

Négyéves voltam, amikor véget ért az európai háború.
Apám örömmel újságolta ebédidőben, hogy eljött a szabadság napja, Németország kapitulált.

Könyvbemutatóról jövök és tele a lelkem gyönyörűséggel.
Vagy inkább bizakodással?
Minden hely „elkelt” a teremben, minden kötet gazdára talált.

Május 4-én és 5-én a Nyugati Egyetem vendége dr. Rupali Jeswal, a nemzetközi terrorizmus jelenségének elismert szakértője, aki a terrorizmus radikalizálódásáról és a világszerte egyre jobban terjedő jelenség megelőzéséről tartott előadásokat az érintett állami intézmények és a civil szervezetek képviselőinek.

Még nem voltam iskolaköteles, amikor már olvasgattam: persze csak újságot.
Nyomdász édesapám naponta hazahozta munkahelyéről a festékszagú Jövőt és én kíváncsian szótagoltam a szavakat: „vé-get ért az eu-ró-pa-i há-bo-rú.”

Úgy járkálok a belvárosban, mint a kocsmából hazatántorgó borbarát: cikcakban – mondja köszönés helyett ismerősöm a Gyermekpalota előtt.

A Bánság Múzeumának Természettudományi Részlege április 3-án, pénteken 12 órakor a Várbástya kiállítótermeiben nyitja meg a Vad orchideák és más növényritkaságok Nyugat-Romániában című kiállítást.

Ott, a téren karol belém az idősebb hölgy, és szinte szemrehányóan mondja, hogy milyen rég nem látott. A véletlen műve – szabadkozom, hiszen azelőtt valóban szinte hetente összefutottunk valahol. Régi, nagyon régi ismerősök vagyunk.

Aradon nem volt szokás a vasútállomást Központi pályaudvarnak, Északi pályaudvarnak nevezni, mint sok más erdélyi városban. Egyszerűen csak állomásnak mondtuk azt a helyet, ahonnan vonattal utaztunk, vagy ahová vonaton megérkeztünk.

Vannak pillanatok, órák, napok, amikor azt hiszem – minden igyekezetem ellenére –, hogy nem ismerem vagy félreismerem szülővárosomat.