Jámbor Gyula

Május 23-án, egy csütörtöki esőmentes esten (ha valaki, valamikor elővenné az újságot...) az aradi Ioan Slavici Színházban a budapesti József Attila Színház társulata adta elő az Egy szoknya, egy nadrág c. zenés vígjátékot, két részben.

A sors szeszélye folytán Aradon, a Kamaraszínház égisze alatt összejött egy nem mindennapi esemény: Willy Russell kortárs angol drámaíró Shirley Valentine c. darabjának színpadra állítása.

Talán azért, mert sem Románia (pénzügyi források híjján) sem Magyarország (valószínűleg mert nem minősült) nem volt jelen az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében a svédországi Malmöben, nem néztem a szombat esti döntőt.
Vasárnap aztán érdeklődve figyeltem a tévéműsorokat, hogy ki futott be.

Egymás közt szólván, nem tudom, hogy a S. Ö. R. (Shakespeare Összes Rövidítve) c. előadás bevonul-e a világirodalom Shakespeare-előadásainak emléktárába.
Vagy igen, vagy nem, vagy ki tudja.

Egyre inkább elterjedt a nézet a fiatalok körében, hogy az idősebb generáció tagjainak régimódi nézetei vannak, hátráltatva a fejlődést.
A „boomer” kifejezés negatív jelzővé vált. Eredetileg a „baby boom” korosztályhoz az 1940-es és az 1960-as évek eleje között születettek tartoztak, amikor a második világháborút követően megugrott a születések száma. Ma már azonban a „boomerek” egy sokkal nagyobb korosztályt fednek le – ez becsmérlő jelzővé vált, amit a fiatalok használnak az idősebbekre.

Hallom, olvasom a hazai és nemzetközi sajtóban, hogy a napokbeli Izrael ellen intézett iráni drón- és rakétatámadás elhárítása 500 millió dollárba került Izraelnek és az őt támogató amerikai, brit, francia, jordán hadseregnek.

Hangsúlyozom: az elhárítás.

Régi, nagyon kedves és szeretett barátném hív magánügyben. Köszönöm, mondom, de nem láttalak a színházban. Hol voltál?
Ha egy bizonyos korban valaki hiányzik egy adott eseményről, aradi magyar körökben, számomra feltűnést kelt.
Megnyugtat: nem kaptam jegyet. „Fél órával a kasszanyitás után már nem volt”.

Manapság jószerivel nincs ember Romániában (ha mégis, az elhanyagolható kivétel), hogy valaki felnőttnek ne legyen mobiltelefonja. Mit felnőttnek? Kisiskolások, sőt óvodások (!) kezében is látunk ilyen készülékeket. Tessenek felülni kora délután vagy este (a gyerekek ilyenkor jönnek ki a suliból, vagy nagymamák-nagypapák kíséretében az estébe nyúlóan befejeződő különórákról) egy aradi, vagy bármelyik hazai nagyváros villamosaira, buszaira, metrójára: kivételnek számít, ha a gyerek vagy fiatal nem az okostelefonját cseszegteti, ha barátja, barátnője is ül mellette.

Április 4-én, csütörtökön estefelé – a munkából hazafelé tartva, a villamoson – megcsörren a telefonom: kedves régi barátom, Czuth András állatorvos, lapunk hűséges olvasója, amatőr (természetesen ingyenes) megbízott ornitológus szakértője van a vonalban.

Pénteken este a zsúfolásig megtelt aradi nagyszínházbeli előadás vége felé Hernádi Judit lépett a mikrofon elé a darabba illeszkedő dallal.

A múlt hét végén, pénteken este különleges könyvbemutató-élményben lehetett (és volt) része azoknak, akik Zolcer János két könyve aradi szárnyrabocsátásának szemtanúi voltak.

Beléptünk a meteorológiai tavaszba, sorra megjelennek az ilyenkor szokásos növényi táplálékok – és most nem a mesterségesen termesztett, eleinte csillagászati áron árult primőrökre gondolok, hanem azokra a természet által „ingyen” ajánlott növényekre, amelyek csodálatos egészségi hatásaikkal tűnnek ki.

Örömünkre mondom, hogy nem rendkívüli a március 19-én az aradi múzeum Klió termében megnyílt kiállítás.

Nem rendkívüli abban az értelemben, hogy nem most először történhetett, hogy anyaországi művészek itt, Aradon bemutatkozhatnak.

Március 15. kapcsán Arad vendége volt a sepsiszentgyörgyi (Kovászna megye, egyes romániai vezető politikusok napokban kifejtett véleménye szerint nem is létező Székelyföld), szerencsére létező Háromszék Táncegyüttes.

Áprilisban kezdődik az európai parlamenti választási kampány.
Az Európai Parlament képviselői 2009 óta már nem a tagállamoktól, hanem az Európai Parlamenttől kapják a fizetésüket: mindenki ugyanannyi pénzt, függetlenül attól, honnan jön. Itt a kor és a tapasztalat nem számít a fizetés meghatározásánál – egy fiatal, harmincéves ugyanazt a bért kapja, mint az ötvenéves kollégája, aki már hosszú évek óta ül a parlamentben.