Álláspont

Olvasom, hogy Berlinben sorra nyílnak a Happy Zook. Az erotikus állatkertek, amelyekben a befizetők kielégíthetik szexuális vágyaikat. Kutyákkal, juhokkal, kecskékkel, lámákkal, szamarakkal, lovakkal. Állítólag menő üzlet!

Szellemes, ironikus, szarkasztikus, cinikus, gúnyos!

Hasonló fogalmak. Minőségi és mennyiségi különbség van közöttük. Talán több nagyságrendnyi is. A fenti jelzőket hordozó ember többnyire imponál, de könnyen meg is bánt másokat.

Úgy vagyunk vele, hogy „édes Erdélyünkön” kívül a Kárpátokon és a határokon túlra is figyelünk. Rákényszerülünk.

A román betegellátásról miért írjak én, a kívülálló, aki – véletlenül – Európa legjobb egészségügyi rendszerét élvezheti.

Annyira elcsépeltté vált már a csúszópénz témája, hogy nem is hozakodnánk elő vele, ha az Európai Bizottság nem tette volna közzé hétfőn első korrupcióellenes jelentését.

Az ötvenes évek elején, a Gh. Dej-diktatúrában anyám kamasz fiához orvost hívott. Hírtelen lettem beteg, túl sok gyanús tünettel, a nagyitól tanult régi paraszti gyógymód már nem segített, doktor kellett.

Hülyének néznek minket, egyszerű állampolgárokat.

Ott fenn, a döntés palotáiban annyira gőgösek már az urak, akiket voksunk segedelmével mi küldtünk a hatalom csúcsaira, hogy már a látszattal sem törődnek, kendőzetlenül szemberöhögnek.

Nézem az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság férfi egyes döntőjét. A világelső spanyol vesztésre áll. Hátfájásra panaszkodik, igénybe kell vennie a terapeuta (vagy jobb a gyógyász?) szolgálatát.

Nem tévedtem. Nem, mibe! Mire!

Nem a fel-, lekerül zavar. Nem is az oda kerül jelenti szememben, fülemben a szálkát.

Visszatérő téma Óromániában a tél. A járhatatlan utakkal, a világtól elzárt településekkel, élelmiszer, orvosi ellátás nélkül maradt lakosokkal, hóban rekedt gépkocsikkal, a városokban az elhordatlan hóval.

Sokféle oka lehet annak, hogy büntetésüket töltőket szabadon bocsátanak.

Előfordulhat – bár elenyészően ritkán –, hogy bebizonyosodik ártatlanságuk, a cselekményt, amivel vádolták őket, nem ők követték el.

Irigység?

Nem a legnemesebb emberi vonás.

Vannak „kegyes” irigykedések is.

Valamikor – nagyon régen – bókolni akartam a barátom feleségének. (Nem volt az esetem!)

A korrupciós ügyekről, a több évre szóló börtönbüntetésekről, a súlyos politikai összemenésekről szóló híráradat közepette valóságos felüdülésnek számít egy arról szóló tudósítás, hogy egy üzletember igen jelentős összeget ajánlana fel nemes célra, önzetlenül. Pláne, ha ez az üzletember hazai.

Elítélte az igazságügy Relu Fenechiut, a „legbecsületesebb” kormány volt miniszterét. Korrupcióért. A Legfelsőbb Bíróság végeleges ítélete bűnösnek találta az USL-s politikust és 5 évre börtönbe küldte bűntársaival együtt, illetve az anyagi kár visszafizetésére kötelezte őket.

Lezuhant az orvosokat Nagyváradra szállító kisrepülőgép. A mentés szervezetlensége következményeként a média „rászállt” az illetékesekre. S mint minden ilyen esetben, a kinyitott szekrényből elkezdtek hullani a csontvázak.