Nagyálmos Ildikó

A román tanügyi rendszer most már teljesen kiábrándító, a politikusok hajthatatlanok, hiába kérik a szülők, pedagógusok hetek óta, hogy visszamehessenek az iskolába a gyerekek, egyelőre nem kecsegtetnek semmi jóval.

Mindenki számára kiábrándító volt az elmúlt időszak, sokaknak megszűnt a munkahelye, számos vállalkozás csődbe ment, nem beszélve azokról, akik a koronavírus miatt elveszítették hozzátartozójukat.

Katalin napja van ma. Ezen a napon akaratlanul is figyelemmel követjük az időjárást, hiszen a népi időjóslás szerint, ha Katalin kopog, karácsony locsog.

Mostanában nem feltétlenül jelent jót, ha valaki pozitív.

Szeretünk lokálpatrióták lenni, s akinek még a génjei is hordozzák azt a felsőbbrendűséget, miszerint – csak azért, mert székely – ő a legjobb, ebből következik, hogy amit tesz, előállít, annak minősége túlmutat mindenen.

A vesztegzárról Rejtő Jenő regénye jut eszembe, amikor a bubópestis megbetegedés ürügyén a vesztegzár alá helyezett Grand Hotelbe zárt válogatott társaság – minden rendű és rangú szélhámos – rejtélyes eseményekbe keveredik.

Európában a vírus terjedésére hivatkozva több helyen betiltották halottak napján a temetőkertek látogatását.

Mindenhonnan rossz hírek érkeznek, immár közvetlen közelünkben is vannak koronavírussal fertőzött betegek, akik kórházi segítségre szorulnak.

Ebben a hónapban ünneplik világszerte a lelki egészség napját, amelyről 1992 óta emlékeznek meg.

A címből rögtön kiderül, hogy nem vagyok diák, csupán lelkes szülő, aki izgatottan várta az új tanévet, noha állítólag sokak gyereke megelégelte már a hosszú kényszerszünetet, és örömmel tért vissza az iskolapadba, barátai körébe.

Tudtuk, hogy eljön, talán késett is néhány napot, de mégis szerettük volna hinni, hogy kitart még egy darabig a nyár.

Évek óta nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a helyi értékek megőrzése.

Aki netán azt hinné, hogy mostanság nincsenek hatalmas bulik, az téved. Itthon valóban rég nem mehettünk szórakozóhelyekre, de a román tengerparton megy a „viáca”, a tömeg pedig fittyet hány a kétméteres távolságtartásra és minden szabályra, amit ránk szabtak a törvényhozók.

Tagadjuk vagy sem, a vírus létezik. Egyre közelebb kerül hozzánk, már a városon belül is több helyen felütötte a fejét. Persze, még nem láttuk, mert láthatatlan, de halljuk innen-onnan, megbízható forrásból, hogy ezek is, azok is elkapták a kórt. Most már ismerősök is vannak a betegek között, akik nyíltan felvállalva elmondják, milyen tünetekkel kerültek kórházba. Arról pedig nem tisztem értekezni, hogy mennyire veszélyes és kellett-e ekkora feneket keríteni a dolognak.

Romániai városok lakóit kérdezték meg, hogy mennyire szeretik városukat, milyen a közbiztonság, elégedettek-e a zöldövezetekkel, tisztasággal, városvezetéssel, forgalommal, milyen a megélhetés, a digitalizáció és nem utolsósorban az életminőség.