Jámbor Gyula

Ismét észrevétlenül múlt el fölöttünk egy világnap – igaz, legalább annyi van belőlük, mint ahány nap egy évben. Sok közülük csak az emberiség egy szűk körét érinti – mint, mondjuk, a rádiótechnikai fegyvernem napja – amiről most beszélünk, az nagyon sokakat.

Tán ma már nem is ismerik a török basa rajzolásának egykori mondókáját, ami úgy kezdődik, hogy Pont, pont, vesszőcske.

Lecsengett a hirosimai és nagaszaki atombomba-támadás 70. évfordulója.
Világszerte megemlékeztek róla, ami nemcsak a több százezer – azonnali vagy későbbi –áldozatnak szólt, hanem az emberiség háborúi egy újabb szakaszának kezdeteiről is.

Egy hazai gazdasági újságíró nemes egyszerűséggel harakirinek nevezte a kormány által előterjesztett, az államelnök által elutasított és a parlamentnek visszaküldött pénzügyi intézkedésekre vonatkozó, augusztus végén megvitatandó tervet.

Amikor, jó héttel ezelőtt, megpillantottam a Városháza előtti villamosmegálló mellett, előkaptam a fényképezőgépet – s közben arra gondoltam (milyen kishitű néha az ember), hogy két-három nap múlva úgyse tudnám lefotózni, mert addig elviszi valaki.

Amit az Amerikai Egyesült Államok elnöke mond, pláne ha hangsúlyosan teszi, arra figyel, vagy felfigyel a világ.

La Fontaine, a nagy francia fabulaszerző sok kiváló állatmesét írt kortársai meg általában az emberiség okulására, de szerintem akár eggyel, a tücsökről és hangyáról szólóval is bevonulhatott volna a világirodalomba.

Az utóbbi negyedszázad bimbózó, virágozni nehezen akaró demokráciájában számos, hogy is mondjam, furcsa ötlet született honatyáink részéről.

Nem nagy újdonság, hogy Románia az európai, főleg az uniós statisztikákban az utolsó helyek egyikén tanyázik, most azonban – ENSZ-számítások szerint – a világon is a legutolsó előtti helyen áll a népességnövekedés tekintetében.

Nemigen értem azokat, akik a román miniszterelnök egyesült államokbeli pihenőszabadsága ellen emelnek szót, ha saját költségén megy. Ha állami pénzből tenné, az más, akkor lehetne kifogásunk.

Tíz évvel ezelőtt jószerivel azt se tudtuk, mi fán terem – 2004-ben alapították –, pár éve terjedt el igazán, ma, írja a Facebrands.ro, a Facebook hazai hálózatát figyelő honlap, arról számol be, hogy hazai viszonylatban felhasználóinak száma elérte a nyolcmilliót.

Amerikai, vagy más, többnyire sorozatfilmekben (de hát hány nem amerikai?) szoktunk látni olyan jeleneteket, amikor a hívó „vedd már fel!” bíztatásokkal szokta szuggerálni a hívottat, egy nagy bajt megelőzendő. Többnyire sikertelenül, de ez más téma.

A szombaton–vasárnap megtartott Kisperegi falunapon, mint beszámoltunk róla, jelen volt a testvértelepülés, a magyarországi, lótenyésztéséről híres Mezőhegyes polgármestere, Mitykó Zsolt is, aki megválasztása, tavaly október óta először járt a határ menti romániai faluban. Vele beszélgettünk.

Régóta motoszkál a fejemben a gondolat: egy-egy helységet a falu- (község, város) napjáról lehet megismerni.

Dicséretes, hogy a megyei RMDSZ számos rendezvényével alkalmakat teremt a magyarság találkozásaira. Ezúttal az alkalom az Anna-nap volt, amelynek előestéjén, szombaton késő délután az RMDSZ székhelyének udvarán rendeztek összejövetelt.