Jámbor Gyula

Meglepetés: a Regionális Fejlesztési Minisztérium elővett egy három éve a fiókban heverő, a hazai decentralizálási stratégiára vonatkozó törvénytervezetet.

Vajon ismerik-e a mai gyerekek a mondókát: „Április bolondja/felmászott a toronyba/megkérdezte, hány óra/, féltizenkettő/, bolond mind a kettő”.
Őszintén szólva nemigen tudom, mit találtunk ezen annak idején, félszázadnál is régebben, olyan mókásnak, de hát gyerekek voltunk.

„Siralmas az igazságügyi miniszter egész jelentése és annak valamennyi konklúziója”, írta az egyik ellenzéki képviselő a szerdán bemutatott, a főügyészekről szóló jelentés kapcsán.

Egy Angliában élő román család perelni akarja a cigarettagyártó cégkolosszust (nem is kevésre: egymillió euróra), mert engedély nélkül tette fel egy cigarettásdobozra az ágyban fekvő, szemmel láthatólag súlyos beteg, sőt bizonyára haldokló, lélegeztető csövekkel ábrázolt édesapa fotóját.

Ha a címet látva összefüggést akarna felfedezni a mondat két része között a kedves olvasó, valószínűleg sikertelenül kísérletezik: az építkezés és a faültetés között nem könnyű kapcsolatot találni.

Nem újdonság annak, aki többé-kevésbé rendszeresen újságot olvas, rádiót hallgat, televíziót néz, hogy Romániában mélységesen egészségtelen a lakosság demográfiai aránya, a nyugdíjasok számához viszonyítva túl kevés a dolgozó, akiknek meg kell termelniük az immár nyugállományba vonultak havi járandóságát is.

Múlt pénteken délután Aradon, az RMDSZ székházában dr. Vekov Károly ny. egyetemi docens történész, egykori romániai parlamenti képviselő igen érdekes előadását hallgathatta meg a termet megtöltő közönség.

Nézegetem az interneten az Európai Unió korifeusainak ünnepi, évfordulós, római csúcsértekezletéről készült fotóit: a történelmi Capitolium ugyanazon épületében és termében készültek, ahol hatvan esztendeje, március 25-én (vajon van-e köze a dátumnak gyümölcsoltó Boldogasszony, az emberiséget Megváltó fogantatásának ünnepéhez?), a Római Szerződéssel megvetették az Európai Unió ágyát.

Ma ünnepi, jubileumi csúcstalálkozót tart az Európai Unió az „örök városban”, Rómában, ahol pontosan hatvan esztendeje hat nyugat-európai ország – Franciaország, a Benelux államok (Belgium, Hollandia, Luxemburg), Nyugat-Németország és a házigazda Olaszország – aláírta az Unió elődjének tekintett Európai Gazdasági Közösség létrehozását.

Ha, a nyár kivételével eléggé ritkán, sört iszom, és van lehetőségem a választásra, akkor egy bizonyos hazai márka mellett döntök. (Ízlések és pofonok természetesen különbözőek.)

Vagy két napja tele van a hazai sajtó a tüdőátülttési botránnyal. A bécsi AKH központ ugyanis bejelentette, hogy túlterheltsége miatt ezentúl nem fogadhat romániai betegeket erre a ma sem mindennapi, és hát bizony rendkívül költséges beavatkozásra, amelyet egy hazai átlagembernek, magánerőből halálbiztosan nincs miből kifizetnie.

Ma kora délután Aradon figyelmes szemlélődés után is csak nehezen fedezek fel az égen néhány halvány, fehér felhőfoszlányt, a repülők csíkjait nem számítva; a Maros-sétányon az iskoláslányok-fiúk ingre-blúzra vetkőzve, egymással évődve igyekeznek hazafelé, magam pedig, szemem gyakran a földre – aszfaltra – szegezve próbálom elkerülni, hogy rálépjek egy-egy bodobácsra, erre a vígan futkározó, ilyen tájban a tavasz érkeztét egyértelműen jelző piros-fekete bogárra.

Ötödször tartották meg idén március 20-án a Boldogság napját (International Day of Happiness), amelyet az ENSZ 2012 nyarán nyilvánított annak. Bizonyos, hogy ettől nem lesz senki boldogabb a világon, de arra talán alkalmas, hogy az emberiség azon része, amely tud róla, kicsikét elmélázzon azon, hogy mi is a boldogság, mennyire fontos az ember életében, és mit tehetne érdekében.

Kedves ismerősünk (tömbházkezelő, hazai környezetben inkább adminisztrátorként ismert, esetünkben a szépkor felé közeledő hölgy), aki valahonnan tudja, hogy meglehetős gyakorisággal átruccanunk, hétvégenként, a határ mentén élő ottani barátainkhoz, Magyarországra) megkér, hoznánk már neki egy (megnevezett nevű) kenőcsöt.

Az elmúlt napok világpolitikai eseménye kétségkívül a német kancellár amerikai látogatása, ami az új USA-elnök eddigi legjelentősebb külpolitikai kontaktusa volt egyben.