Jámbor Gyula

Bizonyos szünet után az utóbbi napokban újra előtérbe s a képernyőkre került az államelnök személye a hazai árvíz sújtotta területek felkeresése kapcsán.

A kedves olvasó –
már aki még emlékszik rá – régen hallhatta, láthatta legutóbb e három betűt,
amelyeket valamikor, az 1990 előtti években a szó szoros értelmében
úton-útfélen megtalált, falakra festve, háztetőkre szerelve, üzemekben,
intézményekben kiragasztva számtalan példányban.

Miután az FBI, az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodája, a külföldi
hírszerzési és terrorista cselekmények elhárításáért felelős szervezet tíz
feltételezett orosz kémet tartóztatott le a napokban, a tulajdonképpen
megszokott forgatókönyv szerint alakultak az események.

Ha jók a számítások, az áfa emelése év végéig 3,5-4 milliárd lejes pluszbevételt hoz a költségvetésbe. Édeskevés. Ugyanakkor annyi hátránnyal jár – közülük az infláció megugrása, a kis- és közepes vállalkozások helyzetének további romlása, a munkanélküliség növekedése teljesen bizonyos –, hogy a tényleges hatások kiszámíthatatlanok.

Több millió ember várta ma az Alkotmánybíróság döntését a benyújtott óvásokra, arra vonatkozólag, hogy a legfőbb törvénybe ütközik-e vagy sem a hatalomnak a költségvetésiek fizetésének 25, a nyugdíjak 15 százalékkal való csökkentése és a többi válságellenes intézkedés.

A fiatal, harminc éven aluli nemzedék számára júnus 13–15. semmit nem mond, pedig húsz esztendővel ezelőtt fontos mozzanata volt a posztkommunista Románia történelmének: egy hatalmas hatalom elleni tiltakozás és a bányászjárás időszaka.

Mi lehetne mostanában, még a foci világbajnokság napjaiban is fontosabb témája a vezércikkeknek, mint a válság, a fizetés- és nyugdíjcsökkentés?

Bevallom: jóleső érzés aradi színházi előadások után vastapsot hallani. Még emlékszem azokra az időkre – néhány évtizeddel ezelőtt –, amikor a közönség egy része, jószerével a függöny legördülését sem várva rohant a ruhatárba, s örülök annak, hogy manapság nem látni ilyesmit.

Kedden délután az Arad-belvárosi református imateremben tartott előadás bevezetőjeként dr. Pálfi Sándor, a rendező Alma Mater Alapítvány elnöke két vaskos, 1848–49-ről szóló könyvet is felmutatott: az egyiknek szerzője, a másiknak szerkesztője az előadó, dr. Hermann Róbert történész.

A múlt héten az országban lezajlott tüntetések után viszonylag nyugodt volt a hétvége politikai élete, a parlamenti pártok talán a mai felelősségvállalás parlamenti szavazására koncentráltak.

„Egy kicsit elszámítottuk magunkat”, vallotta be Berecz Gábor, a Kölcsey Egyesület titkára, miután üdvözölte a Tulipán könyvesboltban megjelent vendégeket.

Ha megérjük az esztendő végét, elmondhatjuk majd 2010-ről, hogy közepes év volt. Az ismert magyar humorista szavaival: rosszabb a tavalyinál, de jobb a következőnél.

A magyar helyesírási programmal ellátott számítógép, a helytelenséget jelezve, pirossal aláhúzza a címet, amit nyilván a kedves olvasó sem tud értelmezni – hacsak nem hallgatta véletlenül azt a hazai rádióadót, amely hangképeket sugárzott a parlament alsóházából, a tanügyi törvény elfogadását tárgyaló ülésről.

Sokat tapasztalt ember ritkán lepődik meg. De vele is előfordul.

Semmi sem állandóbb a világon a változásnál, semmi sem bizonyosabb a bizonytalannál.