Álláspont

Mi lehetne mostanában, még a foci világbajnokság napjaiban is fontosabb témája a vezércikkeknek, mint a válság, a fizetés- és nyugdíjcsökkentés?

Miközben az utóbbi hetekben a drasztikus megszorítások elleni – parlamenti, sajtóbeli és utcai – tiltakozásoknak jutott a főszerep, az ország kilábalási lehetőségeiről lényegesen kevesebb szó esett. Noha éppen ez a lényeg.

Több száz szakszervezetis tüntetett ma is a parlament épülete előtt, amikor a szociáldemokraták ismertették – a liberálisok által is támogatott – bizalmatlansági indítványukat.

Szinte óráról órára növekszik az emberek elkeseredése, kétségbeesése, felháborodása a remény utolsó szikráinak kialvásával arányosan.

A kocka el van vetve: a kormány felelősséget vállalt népnyúzó és törvénytelen intézkedéseiért, de még nem biztos, hogy keresztül is tudja vinni azokat.

A múlt héten az országban lezajlott tüntetések után viszonylag nyugodt volt a hétvége politikai élete, a parlamenti pártok talán a mai felelősségvállalás parlamenti szavazására koncentráltak.

Nagyiratoson jó pár éve közösségmegmozgató ereje van az egyivásúak hagyományos találkozóinak. E kor- és sorstársi összejövetelek mind erősebb pillérei az együvétartozásnak és a sorsközösségnek.

Az országban amúgy padlón fetrengő cívis élet végre mozdult egyet szombaton Aradon. Mozdult, majd megfagyott három percre a vasútállomáson.

Tavaly ősszel Európa fellélegzett, s látni vélte a fényt a válság alagútja végén. Az előrejelzések bíztatóak voltak: túljutottunk a mélyponton, mindenki a kilábalást várta. Lassú kilábalás, de mégis kilábalás.

Egy hét múlva már tudni fogják a közalkalmazottak – tanárok, orvosok, hivatalnokok, rendőrök, stb., és nyugdíjasok –, hogy keresztül tudja-e vinni a Băsescu–Boc-kormány azt a hihetetlenül népellenes akaratát, mely szerint a fizetéseket 25, a nyugdíjakat 15 százalékkal csökkentse.

Valószínűleg sokan felfigyeltek arra a derült égből villámcsapásként hatott külpolitikai hírre, hogy lemondott a német államfő.

Szomorú, borongós ez a nap. Nemcsak azért, mert kinn szakad az eső, nemcsak azért, mert a gyermekkori vidám gyermeknapoknak már nem vagyok jogos ünneplője, hanem azért is, mert játék és gyermekzsivaj helyett, nézem az ablaküvegen lepergő esőcseppeket és SZTRÁJKOLOK.

Ha megérjük az esztendő végét, elmondhatjuk majd 2010-ről, hogy közepes év volt. Az ismert magyar humorista szavaival: rosszabb a tavalyinál, de jobb a következőnél.

A közelmúltban a kormánypalota elé szervezett „hatvanezres” szakszervezeti tüntetésnél látszott, hogy a levágások elleni vad harag inkább médiacirkusz, mint valós, belső dühből fakadó ellenkezés.

Nálunk is megvolt az a bizonyos Szomszédok európai ünnepe, szomszédolás vagy ahogy tetszik. Illetve még zajlik, ugyanis e sorok megírásakor a tömbházlakásom előtt nagy a dínom-dánom.