Álláspont

A süketek párbeszédévé vált a Gazdasági és Társadalmi Tanács hétfői ülése, amely a Nemzetközi Valutaalapnak küldendő szándéknyilatkozatot lett volna hivatott elfogadni Băsescu elnök terve szerint.

Sokat tapasztalt ember ritkán lepődik meg. De vele is előfordul.

Az aradi szerb
közösség több kiemelkedő tagjának élete és munkássága szorosan összefonódott a város
kultúrtörténetével. A Tekelia (Techelia, Tököli) család, Arszits polgármester
és neje, Eusztachia, a szerb irodalom első költőnője, vagy később a
Tabakovitsok nagyon sokat tettek a városért.

Néhány nap alatt kétszer is találkoztam az erdélyi kettős nyelvhasználat kérdésével.

A hazai egészségügy helyzetét már annyiszor kiveséztük, hogy talán már nem is lehet újat írni róla. Épp eleget borsódzik a hátunk a kórház szó hallatán és szinte mindenkinek ugyanaz jut eszébe róla: korrupció, kosz, pénztelenség, hanyagság (lehet a sort folytatni).

A kilencvenéves román közigazgatás megünneplését sem értettem tavaly, mert a fiúk 1919-ben csak beleültek a fotőjökbe, és kirúgva a magyarokat az élről, csupán átvették az irányítást. Nem hoztak magukkal sem széket, sem íróasztalt, sem gémkapcsot, mert még volt raktáron echte hun forrásból és költségvetésből.

Semmi sem állandóbb a világon a változásnál, semmi sem bizonyosabb a bizonytalannál.

Kiürült az államkassza. Arra sincs már pénz, hogy a pedagógusok, orvosok, nővérek, tisztviselők és tisztségviselők hozzájussanak teljes, amúgy is nyomorúságos fizetésükhöz, havi huszonöt százalékot akarnak lefaragni belőle, a nyugdíjakból tizenötöt.

„Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”

Nyugat- és Észak-Európában elég néhány aszpirin a gazdasági válság társadalmi hatásai kezelésére, Kelet- és Dél-Európa több országa viszont fájdalmas műtét előtt áll.

Az egyesek alpári viselkedése miatt berekesztett közgyűlés végén Tóthpál Béla néhány elkötelezett pártfogója azt vetette a Nyugati Jelen tudósítójának a szemére, hogy az evangélikus belviszályról közölt eddigi cikkei nem pártatlanok, és bár a tollat ő fogja, a püspök irányítja a kezét írás közben…

Aki netalántán azt várta, hogy az államelnök és az ország öt nagy szakszervezeti szövetségének vezetői között lezajlott tegnapi, a Cotroceni-palotában megtartott találkozón a szakszervezeti vezetők keményen a sarkukra állnak és „megvétózzák” a 25, illetve 15 százalékos fizetés- és nyugdíjcsökkentést, csalódtak.

Olvasom az egyik helyi napilapban, hogy a helyi közgazdasági főgimnáziumban megünnepelték az intézet fennállásának 125. évfordulóját.

2010. május 6. alighanem az áldozat napjaként vonul be az ország legújabb kori történelmébe. A gazdasági áldozatok jó hatvan esztendeje példátlan napjaként.

Ballagási ünnepség az anyaország egyik középnagyságú városa neves gimnáziumában. Négy párhuzamos osztályban közel 120 csinos, okos, mosolygó fiatal búcsúzik az alma matertől. Öröm végignézni rajtuk. Optimizmusuk, lelkesedésük láttán dagad a kebel a reménytől, hogy a nemzet aggasztó népességfogyásának dacára azért lesz magyar jövő.