Álláspont

Az elmúlt napokban az írott és elektronikus sajtó egyaránt államfőnk valós, vagy vélt betegségének ecsetelésével volt zajos. Hogy hol agyalták ki ezt a figyelemelvonó diverziót, csak találgatni lehet.

Nem annyira az általam tisztelt Szabó László kollégával – ha még nevezhetem így nyugdíjas létemre – kívánok vitába szállni, hiszen ő nem tesz mást, mint a nálunk bizonyára közismertebb “modern” nyelvészek egy csoportjának véleményét idézi, mely szerint “ha a közlés érthető, akkor el kell fogadnunk úgy, ahogy a többség használja. Ez a kétnyelvűség megtalálható mindenütt, ahol az állam nyelve más, mint a magyar. Ezt a befolyást kivédeni nem lehet.”

Közel három hónappal a választások után kormányoldalon és ellenzékben egyaránt a zavarosban való kúszálás, a politikai-ideológiai identitáskeresés jellemző.

A politikában nemhogy ritka volna, de szinte törvényszerű: a választásokat elveszítő párt tagságának egy része hátat fordít neki, otthagyja a süllyedő hajót, és biztosabbnak látszó partokon keres menedéket.

Húsz év demokratikus vezetésnek sikerült elérnie, hogy visszafordíthatatlan sínpályára ültesse Arad belvárosának kiüresítését. Márciusban nyílik Arad első plázája, ami megadja a végső lökést a folyamatnak, innen nincs többé visszaút.

Március 2-án, pontosan huszonöt éve, hogy 64 éves korában elment közülünk Ficzay Dénes, nemzedékek közkedvelt tanára, a legendás hírű irodalmár és helytörténeti kutató.

ltalában nem használom a furcsa szót, de ez az írás az. A kettős cím se más. Egyrészt József Attila verse, Thomas Mann üdvözlése, másrészt diákkori olvasmányom, Zubor István Mégis ötödikes leszek című regénye munkál bennem. További részletekbe nem bocsátkozom, nem magyarázkodom. Elfogadom némely barátom gúnyos mosolyát is.

Románia a második világháború utáni évek óta talán a legnehezebb gazdasági helyzetbe került, állította a minap miniszterelnökünk.

Azt hiszem, ebben az országban az a fogalom, hogy közvagyon iránti felelősség, végleg eltűnt a köztudatból. A négy évtizedes kommunista uralom kiölte azt a polgárokból. Mert megszokták, hogy ami a mienk, abból ki lehet venni, azt el lehet tulajdonítani, zsebre lehet tenni.

Eljött a józan gazdaságpolitikai ideje? Bármennyire is fájdalmas, a balti országok, Magyarország, Románia, Ukrajna vagy Görögország gazdasági teljesítményükhöz kell igazítsák közkiadásaikat. Miután megszokták, hogy Dacia szintű jövedelemből BMW jellegű állami szektort és nyugdíjrendszert tartottak fenn.

Az elmúlt hét végén a legnagyobb ellenzéki párt kongresszusának nem az volt a legnagyobb szenzációja, hogy menesztette elnökét, és egy harmincnyolc éves ambiciózus ifjú politikust ültetett helyébe, hiszen ez az eredmény várható, előrelátható volt.

Zsuzsanna nem vitte el a havat, a jeget, szükség volt Mátyás fejszéjére is. Így volt ez szerencsés, mert „Mátyás, jeget ha nem talál, csinál”.

Ez nem a reklám helye, most mégis előhozakodom a kedvencemmel: a Duna tévében szereplő kis aranyhörcsöggel, aki némi ropogtatnivaló répában reménykedik, elvárná a gondoskodást a gazditól, de attól tart, hogy az már nem fér bele a keretbe, vagyis nem telik rávaló.

Miután elismerte, hogy komoly imázsproblémát jelentenek az országnak a romák, védelmükben államfőnk megjegyezte: a nem roma etnikumú román állampolgárok 99%-a szereti a jórészt romák által gyakorolt manelét.

Európa népessége öregszik, különösképpen a keleti új tagországokban, áll az EU friss tanulmányában. Romániára ez fokozottan érvényes.