Puskel Péter

A minorita templom és a még régi, eredeti „köntösében” ugyancsak megviselt         Hermann-palota szomszédságában szerénykedik az egyemeletes Czigler „domenium”.

Tizenöt ével ezelőtt írtam, hogy felújítják Aradon a szecesszió egyik markáns épületét, a Tabakovits Emil tervezte egykori polgári fiúiskolát. 

Négy évvel ezelőtt egyik írásomban a belváros építészeti műemlékeinek sanyarú sorsát részleteztem.

Jó fél éve, hogy lezártnak neveztem a sorozatot. Azóta ismerősök, barátok többször is felrótták, amiért nem folytatom, noha a sorozat 30., részemről zárónak vélt részében, ezt meg is indokoltam.

Eddig sosem tapasztalt időket élünk.
Európában eszkalálódással fenyegető háború dúl, energiaválság, infláció fogott össze a béke, a nyugalom, az országépítés és a társadalmi megnyugvás legapróbb jelének is a szétzúzására.

Örömmel olvasom lapunkban, hogy 285 elhanyagolt arculatú belvárosi épületből 50 lekerült a többletadót fizetők listájáról.

Ritkán adatik meg valakinek, hogy kortársai őszinte és nyilvános elismerésének örvendjen.

Az idei esztendő célegyenesébe jutottunk. Ilyenkor sokan (jómagam is) visszapillantanak az eltelt hetekre, hónapokra.

Viszonylag rövid idő alatt két hézagpótló könyvvel rukkolt elő Ujj János helytörténész. Az Arad a hadak útján a várost és környékét érintő háborús események szintézise. A fenti címet viselő legújabb kötete pedig a kisebbségi felekezetek templomainak, zsinagógáinak, imaházainak sommás története. Az előbbit az Irodalmi Jelen Könyvek, az utóbbit a Szabadság-szobor Egyesület gondozása tette lehetővé.

Közel fél évszázada emi­grált aradi ismerősöm köszönt rám a minap a főutcán. Ha nem így történik, meg sem ismerem.

Vannak városaink, amelyekre egy-egy történelmi esemény vagy kiváló személyiség rányomta bélyegét. Kolozsvár Mátyás király szülőhelye, Erdély szellemi központja, Nagyvárad Szent László városa, Temesvár a sokarcú Bánság ütőere, Arad a magyar Golgota.

Egyik régi olvasóm felrótta, hogy mostanában ritkábban látja az írásaimat a lapban.

Nem tudom, készült-e valahol statisztika arról, hogy mi foglalkoztatja leginkább napjaink emberét 2022 nyarán. Egy adott pillanatban megerősödött bennem a felismerés, hogy baráti, ismerősi körben a legtöbb embert a számos területre kiterjedő bizonytalanság és a szinte elviselhetetlen, afrikai hőség zökkenti ki hétköznapjaiból, valós vagy vélt komfortzónájából.

Nem szeretném elkiabálni, de a jelek arra mutatnak, hogy az idei népszámlálás hatalmas fiaskó. Sem az összlakosság, sem a nemzetiségi, vallási megoszlás, az anyanyelv vonatkozásában nem kapunk hiteles, de még megközelítően pontos képet sem. Pedig ez nagyon fontos lenne, nemcsak a minket, kisebbségieket érintő kérdésekben, a voltunk, vagyunk, leszünk összefüggésben.

Örömmel és némi elégtétellel olvasom, hogy az évek óta húzódozó MARTA-ügyet kibillentették a holtpontról. Legalábbis, úgy tűnik, a szándék megvan hozzá.