Gyermekkorom márciusai melegebbek voltak, mint az idei. Emlékszem nemzeti ünnepünkre, legtöbbször rövidnadrágban mentem, és a kokárdát az ingre tűztük, kis ködmönkét, vagy szvettert vittünk csak magunkkal.
Az ukrán–orosz háború 19. napjáig biztosan tízezer fölötti az áldozatok száma. Nincs megbízható forrás se egyik, se másik, se harmadik (semleges) oldalról, ami a háború forgatagában érthető.
Egy múltkori írásomra jött egy „kedves” hozzászólás, mely figyelmeztet, hogy politikai írásokhoz, valamivel több kell – mármint az én fejemben –, minimum egy felsőoktatási diploma.
Amerikában és Nyugat-Európában az oroszellenesség domináns, ezért igyekeznek mindenáron kelet felé terjeszkedni, és sarokba szorítani Oroszországot – valahogy így szól a Kreml propagandája.
Az Ukrajnával határos kelet-európai országok egyértelműen a háború borzalmai elől menekülő polgári lakosság – többségben nők és gyerekek – mellé álltak, korlátozás nélkül befogadják őket, szállást, élelmet, munkalehetőséget biztosítanak nekik.
Ukrajna drámája felébreszti Nyugat-Európát mélységes csipkerózsikaálmából. Végre a nyugati kancelláriák és a közvélemény is kezdi megérteni, hogy Oroszország fenyegetés Európa számára.
Oroszországban bankoknál állnak sorba az emberek, hogy megmentsék a pénzüket, mielőtt teljesen elértéktelenedik a nemzetközi szankciók alatt. Eközben Ukrajnában a sorozási központoknál állnak sorban a férfiak, hogy megmentsék hazájukat!
Több mint egymillió ukrán állampolgár kényszerült külföldre menekülni a hazájukat érő orosz katonai támadás elől. Többségük Lengyelországba menekült, a lengyelek és az ukránok (főleg nyugati ukránok) között évszázadokra visszatekintő erős kapcsolatok alakultak ki, a két nyelv pedig igen közel áll egymáshoz, olyannyira, hogy bizonyos mértékig tolmács nélkül is megértik egymást.
