Álláspont

Van-e sok jó hírük? Ezt szoktam kérdezni heti rendszerességgel az egyházmegye plébániáit tárcsázva, és a telefon túlsó végén megszólaló személy – legyen bár lelkipásztor, sekrestyés vagy titkárnő – mindig készséges.

Székelyföld nincs, mondta szombaton a legnagyobb román ellenzéki párt elnöke a maroshévizi – ha szabad még Toplicát így nevezni – összejövetelen a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok Civil Fórumán, amelyen az ellenzéki pártok magas szinten képviseltették magukat.

Sokszor leírtam már, hogy Arad a múltban sem tudta megbecsülni tehetségeit. Aki nem dobbantott időben és nem keresett kibontakozási lehetőséget más városban, jelentősebb szellemi központban, vagy külföldön, annak kevés esélye maradt a kibontakozásra.

Antirasszista világnap volt tegnap. Ezért eszembe jutott, hogy hol a határ a rasszizmus és a hétköznapi, józan beszólás között. Rasszista vagyok, ha írok a cigány bűnözésről, dolgozó embereket pukkasztó palotáikról?

Manapság beszélgetéseim közben akarva-akaratlan is minduntalan a politikára terelődik a szó. Mert a médiában mást sem lát, hall a hazai halandó, mint kormánypárti és ellenzéki politikusok acsarkodását, torzsalkodását.

Ki sem másztunk a Romániát is alaposan megrázó gazdasági világválságból, amikor a gazdasági elemzők azzal fenyegetőznek, hogy 2012-ben bekövetkezik a pénzügyi apokalipszis. Nem lesz olyan pusztító, mint a János-jelenésekben megjósolt, vagy mint a maják által 2012-re ígért világvége, de arra elég lesz, hogy a földgolyóbison újra alaposan összekuszálja a pénzügyek szálait.

Húsz évvel ezelőtt tört ki a marosvásárhelyi véres etnikai összecsapás. Két évtized után sem tudni pontosan, hogy kik voltak annak értelmi szerzői.

„Nem érni semmihez, mi álnokszándékkal beporoz, bevérez.”(Pap Asztrik, Beöltözve)

Minden párt egyet ért abban, hogy igenis szükséges az alkotmány módosítása. A konszenzus azonban itt véget is ér. Hogy konkrétan hol és mit kel megváltoztatni, abban a vélemények eltérnek. Már ha egyáltalán vannak kikristályosodott álláspontok, amelyeket egyeztetni lehetne. Különben meddő vita az egész.

Bárhogy is vesszük, sokat lépett előre a román közvélemény az elmúlt húsz esztendőben, nincs igazuk azoknak, akik ezt tagadják.

Miközben mi, magyarok, ma nemzeti ünnepünket ünnepeltük, a Cotroceni-palotában Băsescu elnök alkotmánymódosítási konzultációval kísérletezett.

A „terrorista, revizionista” magyarok ismét magukra haragították az „igazi hazafiakat”, amikor március 12-én Sepsiszentgyörgyön kimondták, hogy a magyar nyelvet a Székelyföldön hivatalos, a románnal azonos jogállású nyelvnek, március 15-ét pedig helyi jellegű hivatalos ünnepnek, munkaszüneti napnak kell nyilvánítani.

Arad sajátos szerepe az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiben minket, aradiakat önkéntelenül is arra késztet, hogy március 15-ét, a dicső kezdetet tudatunkban mindig összekapcsoljuk Európa 19-i századi történelmét alakító teljes eseménysorozattal és a tragikus záróepizódokkal.

A balkáni csicsa jegyében megint nem az számít Aradon, hogy milyen lesz valami, hanem hogy hova teszik. Meg hogy ki mondta. Ha egy elismert szakember azt mondja, tegyenek nagyegyesülési obeliszket a városháza tetejére, kiröhögik.

Aki tegnap látta egyenes közvetítésben vagy a tévéadók híradóiban a megismételt jeleneteket az Alfa Kartell kormányszékház előtti tüntetéséről és Emil Bocnak a szakszervezet tagjaival történt találkozásáról, aligha irigyelte a miniszterelnököt.