Puskel Péter

Megbomlott elméje miatt a kivégzéstől megmenekült, de pár hónap múlva a
tömlöcében elhunyt Lenkey János tábornok síremlékét 1863 szeptember 8-án
szentelték fel a mai tisztviselő telep helyén elterülő ótemetőben. Rózsaszínű,
nem túl díszes sírkő emlékeztetett a vértanú főtisztre.

Az aradi szerb
közösség több kiemelkedő tagjának élete és munkássága szorosan összefonódott a város
kultúrtörténetével. A Tekelia (Techelia, Tököli) család, Arszits polgármester
és neje, Eusztachia, a szerb irodalom első költőnője, vagy később a
Tabakovitsok nagyon sokat tettek a városért.

A polgáriasodás csúcsidőszakai voltak ezek az évek. A gazdasági élet és a kereskedelem hullámtaraját meglovagoló vállalkozók pedig felismerték a lehetőséget: a vendéglátóipar jól jövedelmezhet.

Olvasom az egyik helyi napilapban, hogy a helyi közgazdasági főgimnáziumban megünnepelték az intézet fennállásának 125. évfordulóját.

Ma, az aradi polgármesteri hivatal 60-as termében tartott sajtótájékoztatón Bognár Levente Arad alpolgármestere Kádár Tibor sportigazgatósági referens és Borza Olivér a Szociális Fejlesztési és Segélynyújtási Igazgatóság képviselőjének jelenlétében ismertette a 13. Békéscsaba–Arad–Békéscsaba Szupermaratoni részleteit.

Napjainkban, amikor példátlan és méltatlan etikai és anyagi vonzatú ellentétek választóvonalként osztják szekértáborokra az aradi evangélikusokat, nagyon időszerű felidézni egy példaértékű egyházfő életét.

Az aradi egészségügy egykori szolgálóiról szóló januári cikkemre reagált Izraelből Háber András mérnök, egykori földink – „sok régi emléket, számos ismerőst juttatott eszébe” az írás.

Az, hogy manapság a dollármilliárdos Roman Ábramovicsnak vagy romániai epigonjának, a juhászból újgazdaggá lett Becalinak és több más hazai pénzembernek saját focicsapata van, már nem lep meg senkit.

Gyalogosan, kocsin, hintón, szekéren vagy tengelyen eleink alaposan megküzdöttek a vendégmarasztaló sárral a puha talajú bánsági síkságon.

A csúcsok és a mélypontok dimenzióit a mindenkori városvezetés rajzolta meg.

Aradra történelme folyamán sokszor „rájárt a rúd”. Mária Terézia stratégiai okokból akarta elköltöztetetni Aradot a zimándi pusztára. A veszély évtizedekre visszavetette a fejlődését.

Holnapután 119 éve, hogy megszületett és kereken fél évszázada, hogy elhunyt a magyar technikatörténet egyik kiemelkedő személyisége, Asbóth Oszkár. Pankotán látta meg a napvilágot, mégis méltatlanul keveset tudunk kezdeti éveiről, holott a hegyaljai kisváros másik jeles fiáról, Csiky Gergelyről minden ismert, ami szerepet játszott pályája alakulásában.

Sokszor leírtam már, hogy Arad a múltban sem tudta megbecsülni tehetségeit. Aki nem dobbantott időben és nem keresett kibontakozási lehetőséget más városban, jelentősebb szellemi központban, vagy külföldön, annak kevés esélye maradt a kibontakozásra.

Arad sajátos szerepe az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiben minket, aradiakat önkéntelenül is arra késztet, hogy március 15-ét, a dicső kezdetet tudatunkban mindig összekapcsoljuk Európa 19-i századi történelmét alakító teljes eseménysorozattal és a tragikus záróepizódokkal.

Az idei tél ugyancsak próbára teszi az emberek tűrőképességét és amúgy is egyre vékonyabb pénztárcáját. Nagy ünnepünk küszöbén makacsul ragaszkodik hónapok óta elfoglalt pozíciójához a tél. A sokéves márciusi fagyos napok lehetőségéről pedig újfent megfeledkeztek az önkormányzati „szakemberek.”