Ujj János

Szeretem a nyári záporokat. Gyermekkorunkban a hirtelen eleredt zuhé elől eresz alá, kapualjba húzódva úgy élveztük a hólyagokkal bugyborékoló tócsákat, az utca kövezetét néhány perc alatt tisztára mosó égi áldást.

Olvasom, hogy miniszterelnökünk, no meg a munkálatokat vezető egyik fiatal mérnök ígérte: év végére kész lesz a Nagylak–Arad autósztráda első szakasza. Egy újabb szépen hangzó ígéret, de ezekből már tele a padlás.

Egyszer már írtam arról, hogy mennyire irigylem Temesvárt vagy Nagyváradot.

Olvasom az egyik korosztályos aradi leány kosarasok sikereit. Turnékat, bajnokságokat nyernek sorozatban.

Vasúti szaklapban egy elővárosi vonatról olvasgatok. A magyar államvasutak vásárolták, olyanokkal cserélik le az elavult, zajos, piros-sárgára festett BZ motorvonatokat.

Az 1960-as években több milliárdan lelkendezve üdvözöltük a gyarmati rendszer látványos összeomlását, az afrikai, ázsiai független államok születését.

Az elkészült bicikliútnak hamar híre ment a városban.

A Hargita megyei tanácsosok által a megyei rendőrséghez intézett minapi hivatalos beadvány kérdései között szerepel az is, hogy a 83 százalékban magyar anyanyelvűek lakta megye rendőrsége kinek az érdekeit védi.

A fiatalabb generációnak pontosítok: annak idején a kenyér héján a kisütéskor keletkezett kidudorodást, gyürkét nevezték durcának.

Biztosan vannak nálam jobb szemű tévénézők, de nem hiszem, hogy őket nem zavarták a brazíliai világbajnokság kora esti közvetítései. Engem nagyon.

Ráfért a renoválás a Decebal (Erzsébet) sugárút és a Bălcescu (Eötvös) utca sarkán álló épületre.

Várakozunk. Villamosmegállóban, pénztár vagy hivatali pult, orvosi rendelő előtt.

Sokat lehetne vitatkozni arról a tényről, hogy mostanság a sport milyen messzire került eredeti céljától, a coubertin-i elvektől. Mint Makó vitéz Jeruzsálemtől!

Egyre többször jut eszembe a „kezdet”. Mármint az „új” társadalom hajnala.

Szerencsére, a Mindenható mindeddig megkímélt a gyakori „kórházasditól”.