Ujj János

A Krím félszigeten kialakult helyzet igencsak szövevényes. A történelmet nem ismerők számára úgy tűnhet, hogy a népek önrendelkezési jogának érvényesítésére hivatkozva az ott többségben lévő orosz lakosság el akar válni Ukrajnától, s az anyaországhoz szeretne csatlakozni. Csakhogy…

Valamikor a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek fordulóján mondotta néhai édesapám: az oroszok és az amerikaiak az utolsó vietnámiig harcolnak majd egymással. 

Eljutottam oda, hogy barátaim között is ügyelnem kell, amikor megszólalok. Hogy kinek, milyen küldeményt postázok a világhálón. Nehogy egyiküket is megsértsem.

Néztem a téli olimpiát. Már amit számomra hozzáférhető időben közvetítettek. Általános vélemény: az oroszok brillíroztak mindenben. Megcsodáltuk a korszerű létesítményeket.

Recseg-ropog a kormánykoalíció. Hónapok óta. Ha belegondolunk, a kormányzási ciklus felénél tartunk. Abból az első év az államelnök megdöntésének kísérletével, illetve a funkciók elosztásával telt el. A második év az egymásra mutogatással, illetve a kormányátalakítással.

Lokálpatrióta vagyok, de el kell ismernem: a világon rengeteg csodaszép vendégcsalogató vidék található. És a világhírű, de a kevésbé ismert múzeumokban őrzött kincsek nagysága és értéke is messze túlhaladja a mi lehetőségeinket.

Ezekben a hónapokban mintha kevesebb falfirka „születne” a belvárosban. A tél, a hideg nem az önjelölt művészek, az éjszakai névtelen protestálók évszaka. Nem hiányolom, nem népszerűsítem őket. Egyszer szeretnék már látni egy tetten ért, s bíróság által jogerősen elítélt elkövetőt, amint az általa bepiszkított falat, járműkarosszériát letakarítja, újrameszeli, festi. Hiú ábránd!

Már senkinek sem titok, hogy a jelenkori emberiség a banktőke igájában él. Egyénenként is, államonként is olyan hatalmas adósságok halmozódtak fel a világon, hogy a teljes összeget (valószínűleg) ki sem lehet számolni.

Egy Arad megyei község történelmi emlékeit fényképezem. A települést alapító svábságból már írmagnak sem maradt egy. Nincs kitől információt kérni a régi közösségről. A hatalmas kéttornyú templomot és a mellette levő paplakot új hívek használják. Nem szólhatok egy szót sem, rendben tartják, megbecsülik, nem ázik be, nem omladozik, mint másutt nagyon sok helyen.

A lapban megjelent egyik írásomra reflektálva telefonált egy kedves ismerős. Többször is szabadkozott, hogy ne haragudjak, de neki a jegyzetben említettel ellentétes a véleménye. Magyarázta is, miért.

Tavaly, a bőséges hóesést követően az ablakpárkányra kitett puliszkával igyekeztünk enyhíteni a környék galambjainak éhét. Nem (galamb)szelíden, betyárul tolakodtak az ételért.

Olvasom, hogy Berlinben sorra nyílnak a Happy Zook. Az erotikus állatkertek, amelyekben a befizetők kielégíthetik szexuális vágyaikat. Kutyákkal, juhokkal, kecskékkel, lámákkal, szamarakkal, lovakkal. Állítólag menő üzlet!

Nézem az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság férfi egyes döntőjét. A világelső spanyol vesztésre áll. Hátfájásra panaszkodik, igénybe kell vennie a terapeuta (vagy jobb a gyógyász?) szolgálatát.

Visszatérő téma Óromániában a tél. A járhatatlan utakkal, a világtól elzárt településekkel, élelmiszer, orvosi ellátás nélkül maradt lakosokkal, hóban rekedt gépkocsikkal, a városokban az elhordatlan hóval.

Lezuhant az orvosokat Nagyváradra szállító kisrepülőgép. A mentés szervezetlensége következményeként a média „rászállt” az illetékesekre. S mint minden ilyen esetben, a kinyitott szekrényből elkezdtek hullani a csontvázak.