Ujj János

A világhálón évek óta kering egy rövid összeállítás a román diktátor észak-koreai látogatásáról. Sokadszorra ismét megkaptam, s újra megnéztem a mintegy öt perces dokumentumfilmet.

A szlovák parlament megszavazta azt a tanügyi törvényt, amely 2015-től megszünteti a kis létszámú iskolákat. Takarékossági okokból.

Akad otthonom közelében több olyan közintézmény, olyan ingatlan, amely előtt évek óta nem seperik fel a járdát. Egy tanintézet tanulóinak utcára dobált teleírt füzetei, eregetett papírrepülői, játékkártyái sokszor heteken keresztül ott éktelenkednek. Télen a lehullott hóban az iskola előtt a járókelők taposnak ösvényt, a havat a tavasz takarítja el.

Vártuk az egykori királyi főgimnázium, a jelenlegi Moise Nicoară Főgimnázium uniós pénzekből restaurált épületének beígért novemberi ünnepélyes átadását.

Aktív pedagógus koromban, majd negyedszázada, alig vártam a heti két találkozót az egyik kiváló képességű, jó humorú diákokból álló osztállyal. Matematika–fizika szakos osztály volt, de nem akadt olyan felmerült téma, amelyhez az osztályból valaki ne tudott volna érdemileg hozzászólni.

Felejthetetlenül kedves, meleg szívű, tehetséges zenész barátunknak, a belvárosi római katolikus templom egykori kántorának viccből mondogattuk, hogy legközelebb, amikor nadrágot készíttet, ne lavórban állva vetessen méretet a szabóval. Valamennyi nadrágja ugyanis (ki tudja miért?) elég rövidre sikerült, alig bokájáig, olykor addig sem ért. Szóval, akkoriban nem tartozott a legelegánsabban öltözködő aradi férfiak közé!

Olvasom a lapban, hogy Temesváron szenzációs, Európában egyedülálló leletet tártak fel: a vár 18. századi zsilipjét. Az írásban a lelet megmentésének, hasznosításának három lehetőségét is felsorolják.

Régen nem utaztam vasúton, elszoktam tőle. A szükség kényszerített rá, hogy minap igénybe vegyem szolgáltatásait. Aradtól Kisjenőig.

Ül a padon a Szabadság téren a déli verőfényben. Kenyeret eszik, olykor a galamboknak is dob egy darabot. A kosztól barna kezének színe elüt a kenyér fehérségétől. Sejteni, napok óta nem mosta meg.

Hallom a minap a rádióban, hogy a környezettel foglalkozó európai uniós szakemberek ismét meghúzták a vészharangot. Mondván: a világ belefullad a szemétbe. Kiszámították ugyanis, hogy évente 10 milliárdnál (!) jóval több műanyag zacskót használunk el Európában, amelyből talán kétmilliárdot hasznosítanak csak újra.

Nem mondok újat, mert mindnyájan érezzük: álszent, kétszínű világban élünk. Nem csak mi, még a civilizáltabbnak számító Nyugat is.

Ebben az országban minden lecseng egyszer. Elfelejtődnek a korrupciós botrányok, az elfecsérelt uniós pénzek, a cigaretta-ügy, a kiárusított flotta. Az amerikai Bechtel céggel kötött állami szerződéseket még keresik ugyan, de nem biztos, hogy megtalálják. És pont kerül a kóbor kutyák ügyére is. Még a verespataki beruházás jóváhagyását is elódázzák valahogy, mert a hatalom kénytelen lesz engedni a tömegek nyomásának, így kozmetikázva alaposan megcsappant népszerűségét.

Közeledik augusztus 21., Arad napja. Köztudott: a városi tanács azt választotta a település napjának, amikor 1834-ben báró Orczy Lőrinc meghozta Bécsből a szabad királyi város rangot odaítélő szabadalomlevelet. Akkor a városban egy hétig tartó ünnepséggel köszöntötték az eseményt. Az akkoriak tudták, miért.

Néhány évvel ezelőtt a helyi napilapban közöltem egy jegyzetet, amelyben – hegyaljai személyes tapasztalataim alapján – felvetettem, hogy milyen rossz gazda az állam. Mert letarolta csodálatos erdeinket, s helyébe nem ültetett semmit. A tarvágások talaját pedig lemossa a víz, mint Kovászin (Kovaszincon) is.

Akik látták a csíksomlyói zarándoklatról készített teljes riportot, azok valószínűleg észrevették a GySEV Taurus mozdonyára ragasztott egyik logót: Merjünk nagyok lenni!