Ujj János

Ismét árvíz pusztít az Ókirályságban. Egy kis rosszindulattal azt mondhatnánk: menetrendszerűen. Mert ha végiggondoljuk az elmúlt két és fél évtizedet, nem telt el három-négy év, hogy ne lett volna Olténiában, Havasalföldön vagy Moldvában kisebb-nagyobb áradás. Olyankor államelnök, miniszterelnök, belügyminiszter, prefektus sürgölődik a helyszínen.

Nézegetem a világhálón a legszebbnek ítélt tíz városról készített összeállítást. Mellesleg megjegyezve, az ausztráliai és kanadai városok dominálnak, Európát Bécs (2. hely) és a hatodiknak rangsorolt Helsinki képviseli.

Ma már nincs olyan akciófilm, amelyben ne lenne néhány látványos robbanás. A látványtervező felrobbantat bombát, épületet, járművet. Ez utóbbit természetesen úgy, hogy legalább hármat bukfencezzen a levegőben. Minél nagyobb a lánggömb, annál látványosabb az egész alkotás – vallja a producer.

Egy országos hetilapban a szerkesztő igyekszik magyarázni éppen nagykorúvá vált fia bizonyítványát, hogy miért nem akar élni az egyszerűsített honosítás nyújtotta választási lehetőséggel. Vagyis miért bojkottálja a választást.

Ha egyszer megírnák Arad ipartörténetét, akkor abban mindenképpen helyet kellene szorítani a kisipari szövetkezeteknek is. Nem is kicsit! Egyrészt azért, mert közülük néhány sikeres vállalkozás átment állami tulajdonba, s belépett a város, sőt az ország nemzetközi tekintélyt szerző iparvállalatai közé.

Azt hiszem, Románián kívül nincs a világon még egy olyan ország, amelynek legmagasabb tisztségviselői ne kommunikálnának egymással. Mifelénk még protokollárisan sem!

Nézem a tévében a híradót. Egyet szoktam, de ha lekésem, akkor keresek egy másik csatornát, ahol éppen az esti hírösszeállítást adják. A hírek tartalmában van némi különbség a közszolgálati és kereskedelmi adók között, a stílusban már kevésbé.

Családomban, de ismeretségi körömben is többen vannak, akiknek felszökik a vérnyomása, ha a tepertő szóba kerül. Az ára miatt.

Magyar szólásmondás szerint „az éhség nagy úr”. Így igaz. Az éhes ember mindent megeszik. Számtalan példát tudnánk sorolni valamennyien, amikor a korábban finnyás, az elébe tett ételt az evőeszközzel csak ide-oda tologató ifjonc egy nyári táborban, kiránduláson, avagy egyetemi menzán, (korábban) netalán a katonaságnál egyszerre „mindenevővé” vált. A „vasszeget is megettük” egy-egy kimerítő menetgyakorlat után tartalékos tisztképző korunkban.

Kiváló labdarúgókról elnevezett iskolák „akadémiáknak” titulált sportközpontokat alapítottak az anyaországban. A legismertebb magyar játékos, Puskás Ferenc nevét viselőnek már első osztályban szereplő labdarúgó-csapata is van.

Kaptam egy emailt a világ „primitív” népeiről. Kihalófélben lévő népcsoportok – a küldemény címe. Felvételek Ázsia, Afrika, Új-Zéland, Dél Amerika olyan népeiről, amelyeket még nem, vagy csak részlegesen érintett a 21. század technikája.

A túlnyomó többségben oroszok lakta Krím szavazott: Oroszországhoz akar tartozni. A sokat hangoztatott „wilsoni elvek” ellenére a világ nem ismeri el a népszavazást, azt az orosz terjeszkedésnek tudják be. Szegény Ukrajna, sajnálkozunk, kapott egy pofont az orosz medvétől. De…

Az Európai Unió mindent szabályoz: a tagállamok költségvetését, a különböző kultúrákkal bevetett mezőgazdasági területeket, a kivetett adók, avagy a rezsi nagyságát, a szolgáltatott energia árát, az állatok tartásának körülményeit, az élelmiszerek minőségét.

Örömmel olvastam, hogy a jelenlegi temesvári ásatások alkalmával feltárt 16–17. századi török–osztrák eredetű leleteket (falak, vízvezeték stb.) eredeti helyükön hagyják, ott konzerválják, hogy bárki megtekinthesse majd azokat.

Családi ünnepet ülünk egy jó nevű aradi vendéglőben. Nincs sok vendég, a helyek negyede sem foglalt. A pincérnek nem kell rohannia asztaltól asztalig, van ideje mindenkivel foglalkozni, minden vendéget becsülettel kiszolgálni. Ha alaposan kitanították volna neki a szakmáját.