Álláspont

Itt vagyunk, egyet, kettőt alszunk, és eljön a nagy nap: a magyarság a modern idők parlamenti demokráciájának talán legizgalmasabb és legjelentősebb választását bonyolítja le. A mostani magyar választás eredménye határainkon jóval messzebbre is kihatással lesz.

Volt idő, amikor a húsvét nem csupán egy hétvégi program a naptárban, hanem hosszú hetek várakozásának és munkájának beteljesedése. A nagyböjt csendje, a visszafogottság, a templomi alkalmak sűrűsödése mind előkészítette a lelket arra, hogy az ünnep valóban ünnep lehessen.

Irán gyors összeomlása helyett úgy tűnik, hogy az USA elszámította magát, és komoly háborúba sodródott. Egy hónappal a háború elindítása után az amerikaiak célkitűzései – az iráni rendszerváltás és a dúsított uránkészletek megsemmisítése – nem teljesültek, viszont további problémák keletkeztek. Mint például a Hormuz-szoros irániak általi lezárása és az ebből fakadó olajválság, amely akár gazdasági világválságot is okozhat, illetve az egyre jelentősebb feszültségek a közel-keleti szövetségesekkel, ami komoly geopolitikai következményekkel járhat.

Pihenek, csukott szemmel, és gondolataim ide-oda ugrálnak. Egyik furcsa hír a másik után: akár a tévét kapcsolod be, akár a számítógép mellett ülsz, az interneten kalandozva ugyanazok a hajmeresztő jelentések fogadnak – háborúról, leszámolásról, fenyegetésekről és egyéb undorító dolgokról.

Bizonyosan nem vagyok egyedül, akinek egyre inkább hiányzik a helyi anyanyelvű napilap. Másokkal együtt úgy hozzászoktam, mint a mindennapi fogmosáshoz, a kávézáshoz meg a reggelizéshez. Korábban egyszer már megírtam: évtizedeken keresztül nálam úgy kezdődött a nap, hogy a reggelit követően leültem a fotelbe, és a feketekávé mellett átlapoztam a helyi lapot.

Röpke egy nappal azután, hogy eleget tett az amerikai stratégiai partner kérésének és engedélyezte a romániai katonai bázisok használatát az Irán elleni háborúban, Nicușor Dan és Volodimir Zelenszkij stratégiai partnerséget kötött Románia és Ukrajna nevében.

Több mint ötszáz éve, hogy Európa a nagy földrajzi felfedezések korában „véletlenül” rátalált a nyugati kontinensre. Az északi rész, Észak-Amerika, közel háromszáz év alatt fejlett állammá vált, majd pontosan 250 évvel ezelőtt függetlenedett Nagy-Britanniától. E két és fél évszázad története nagyon izgalmas és tanulságos: leírja ennek a fantasztikus új államnak a felemelkedését a kezdeti tizenhárom kis gyarmat függetlenségi harcától a mai szuperhatalomig. Példátlan fejlődése a világtörténelemben, bizonyítéka annak, hogy a teremtés koronája, az ember, mire képes.

A világban most dúló háborúk hírei háttérbe szorították a nyugat-európai társadalmakat érintő konfliktusokat. Néhány hónappal ezelőtt nem volt olyan hét, hogy kétszer-háromszor ne hallottunk, láttunk volna híreket a bevándorlók randalírozásáról, fegyveres támadásokról, halálos késelésekről, lövöldözésről.  Ezek mostanság háttérbe szorultak, pedig...

Nem szeretnék riadalmat kelteni, semmi ok nélkül sötét jövőt festeni, ezért vegyék úgy, hogy csak figyelemkeltőnek szántam ezt az írást. Aki nem ismeri a történelmet, vagy nem gondolta végig az akkori eseményeket, annak javaslom: kukkantson bele az eddigi két világégés kezdetébe.

A cím kérdőjeles, mert mai világunkban ritkák az egyszerű megoldások. Pedig a logikai gondolkodás mindig a legegyszerűbb válaszokat adja.
Amiről most írni szeretnék, az kulcsfontosságú kérdés, mert ettől függ Európa, de talán egész nyugati keresztény civilizációnk jövője.
Mindenki sejtheti, hogy a háborúról esik szó, amely több mint négy éve sötét rémálomként megfertőzte és elrontotta az életünket.

Kilőtt a kőolaj ára az Irán ellen indított amerikai–izraeli háború nyomán, a geopolitikai helyzet pedig egyre zűrösebb. Még nem tudni, hogy melyek a támadók végső céljaik, illetve, hogy a megtámadott perzsák mekkora ellenállásra képesek.

Figyelemmel kísértem a milánói-cortinai téli olimpia eseményeit. Elcsodálkoztam azon, hogy egy alig hatmillió lakosú állam, Norvégia sportolói miként utasítják maguk mögé az őket területileg és főleg lakosságszámban is sokszorosan túlhaladó államok csapatait. Kínáét, az Egyesült Államokét, Franciaországét, Kanadáét, Németországét, a rendező Olaszországét. Néztem a közönség soraiban a nemzeti zászlókat lobogtató boldog norvég szurkolókat. A minden éremért, minden jó helyezésért a nemzeti büszkeségtől sugárzó arcokat.

Aki ismeri a homeopátia titkait, az tudja, hogy a hasonlót hasonlóval gyógyítják (similia similibus curantur). Persze sokan vannak, akik ezt nem hiszik, ezért is van annyi vita a homeopátiás gyógyítás körül.
Hasonló elv alapján a háborút háborúval kell legyőzni! Nem tartom lehetetlennek, sőt úgy tűnik, nem is marad más választásunk, hiszen – ahogy látjuk – semmilyen más módszer vagy próbálkozás nem hoz eredményt.

Egyetlen sebészeti pontosságú csapással iktatták ki az amerikaiak és az izraeliek Irán legfelsőbb vezetőit, 48 személyt! A rakéta fényes nappal csapódott be a teheráni palotába, ahol Hamenei ayatollah, Irán legfelsőbb ura összehívta a rendszer csúcsvezetőit.

Március van. A hónap, amikor a férfiak kollektív pániküzemmódba kapcsolnak. Nem a tavaszi nagytakarítás miatt. Nem az óraátállítás miatt. Hanem mert közeleg a nap, amikor hirtelen mindannyiuknak költővé, virágkötővé és érzelmi szakértővé kell válniuk. A rettegett nőnap!