Álláspont

Egy furcsa jelenségre lettem figyelmes az elmúlt hét végén. A Bázosi Arborétum a temesváriak egyik kedvelt kirándulóhelye, ahová néhány órára is érdemes kiruccanni egy szép őszi napon. Alig 20 kilométerre van Temesvártól, és késő ősszel gyönyörű! Az Arborétum ritka, messzi földről ide telepített fái, díszcserjéi színpompás látvánnyal jutalmazzák a látogatót. Rendszeres látogatója vagyok az Araborétumnak, de idén tavasz óta valahogy nem jutott rá időm, hogy odamenjek, egészen az elmúlt vasárnapig.

Nemrég olvastam, hogy Romániában a lakosság közel kétharmadának pozitív a véleménye az 1989 előtti rendszerről, a fele pedig jó vezetőnek tartja a kivégzett diktátort. Barátaim túlnyomó többsége igencsak csodálkozott a hallottakon, néhányan fel is háborodtak a hír hallatán. Hogyan lehetséges ilyen nosztalgia egy negyven éven keresztül regnáló olyan társadalom után, amelyben az alapvető emberi jogokat lábbal tiporták, amikor az életnívó a bányászbéka sleppje alá süllyedt? – kérdezgették.

Európai Unió helyett beszéljünk már Ukrán Unióról. Ez lehet az érzésünk már hosszú ideje, mivel az EU vezetése, különösen az Európai Bizottság és annak feje, Ursula von der Leyen elnök a tagállamok versus Ukrajna kérdésében rendszeresen nem a tagállami érdekeket képviseli. Sőt lépten-nyomon Kijev pártjára áll. Mint például az egyik legfontosabb kérdésben, amely az európai mezőgazdaságot és a gabonatermelést érinti.

Puytint gyakran lebecsülték, mégis felülkerekedett ellenfelein. 25 éves uralma alatt jóformán minden elképzelését keresztülvitte, minden ellenállást felszámolt, vagy háttérbe szorított. Csupán Ukrajnába tört bele a bicskája többször is. Legalábbis eddig.

Trump lemondta/elhalasztotta a Putyinnal tervezett budapesti csúcstalálkozót. „Nem akarok felesleges találkozót” – indokolta az elnök lépését, Moszkva továbbra is konokul ragaszkodik a háborúhoz, és elutasítja a harcok leállítását. Emiatt Trump szankciókat vezetett be Oroszország két legnagyobb olajvállalatával szemben. Ez az első alkalom Trump januári visszatérése óta, hogy az USA közvetlen szankciókat vet ki Oroszországra.

Történelmünk folyamán a politikai játszmák már az ókori hatalmak vezető rétegeinél ismertek voltak. A görög városok ellenségeskedéseitől kezdve, a Római Birodalom konzuli majd császári intrikáin és a hódításokon keresztül, a középkor pápáinak és császárainak politikai manőverei, majd a XIX. század alattomos „Szent” Szövetsége és közelmúltunk kommunista és náci terrorrendszeréig (és még sorolhatnánk) mind azt bizonyítják, hogy nyugati civilizációnk politikája napjainkig nem más, mint aljas manőverek, ravasz húzások, és erőszakos megoldások halmaza.

Amikor hónapokkal ezelőtt meghallottam Kollár Kingának az Európa Parlamentben tett megjegyzését, miszerint szégyelli, hogy magyar, azt találgattam, hogy akkor miért vállalta el a tisztséget, hogy Magyarországot képviselje. Miért nem utasította el a felkérést, hiszen nem is él szülőhazájában, már luxemburgi állampolgár.

Csak a fejét strucc módjára a homokba dugó (ez a mondás csak jelkép, a futómadár sohasem dugja fejét a homokba!) európai politikus és fanatikus liberális polgár állítja azt, hogy a kontinens jó irányba halad. Az évek óta lefele irányuló mutatók a gazdasági csőd előrejelzői, míg a kontinens vezetése elleni megmozdulások, illetve az EU-s tagországokban tartott választások és szinte valamennyi közvélemény-kutatás eredménye a növekvő társadalmi elégedetlenség releváns mutatói.

Nicușor Dan államfő nem ment el az RMDSZ kongresszusára, holott korábban jelezte részvételét. Bármi is lett volna az utolsó pillanatban történt fordulat oka, távolmaradása keserű üzenet a magyarság számára, amely jelentős szerepet játszott választási győzelménél, Dan támogatottsága éppen a magyarok lakta vidékeken volt a legnagyobb.

Külföldről ritkán érkeznek jó hírek a közszolgálati csatornákon. Manapság már az is „jó hírnek” számít, ha a Hamasz még két holttestet ad át Izraelnek. Félretéve a szomorú iróniát, a béketeremtés érdekében Budapestre tervezett nagyhatalmi találkozás nagyon jó hír, és nekünk, magyaroknak – ismerjük el – nem kis elégtételt nyújt. A magyar miniszterelnök őszinte béketörekvései az ukrán–orosz konfliktussal kapcsolatban végre eredményes fordulóponthoz érkezhetnek. Bár írhatnám, hogy érkeztek. Alaszka után ugyanis sokan pesszimisták, hiszen a viszály jelei mindegyik oldalon még mindig jelen vannak.

Idén 250 éves a városi kórház. Tekintélyt parancsoló kor egy létfontosságú intézmény életében. A belváros szívében lévő épületet állványerdő borítja, s hogy ilyen tekintélyes kort elért, azon a felújításon dolgozó építők is elcsodálkoztak. Az alapozást az elődök ugyanis terméskövekkel oldottak meg.

Úgy elharapózott az erőszak a politikában, hogy lassan már az lesz a ritkaság, ha a világban a folyó háborúkon kívül eső területeken hetente nem történik valamilyen erőszakos cselekedet valamilyen rendezvényen. Ha egy békésnek induló felvonulás, tiltakozó gyűlés nem torkollik véres verekedésbe, erőszakos randalírozásba, anyagi javak feldúlásába, brutális összetűzésbe a rendfenntartókkal. Vagy, ami még rosszabb: lövöldözésbe, amelynek halálos áldozatai is lesznek.

Az ellen a magyar nyelvben gyakran használt előtag és általában egy cselekvés, vagy egy állapot ellentétére vonatkozik. Pl. ellenkezik, akkor nem azt akarja, vagy ellenség, akkor nem jó barát, és így tovább.
Ha világunkat ma nagyon röviden, de kifejezőn szeretnénk jellemezni, akkor ezt mondhatnánk: Világunk az ellentétek és az ellentmondások világa.

Október 10-e világszerte a lelki egészség napjaként ismert, amikor a figyelem a mentális jólét fontosságára összpontosul. A Világszövetség a Lelki Egészségért 1948-as megalakulása óta dolgozik azon, hogy a lelki zavarok megelőzését, a megfelelő kezelést és az életminőség javítását támogassa. Bár a téma évről évre egyre nagyobb nyilvánosságot kap, a lelki egészség területe továbbra is többletfigyelmet igényelne a mindennapi életben.

Orosz propagandával vádolják a lengyelek és a baltiak Angela Merkelt, aki múlt heti budapesti látogatásán arról beszélt, hogy 2021 nyarán Putyin már nem tartotta be a francia–német bábáskodással 2014–15-ben kötött minszki megállapodásokat, ezért újabb személyes tárgyalásokat javasolt az orosz elnökkel. Ráadásul Merkel és Macron nemcsak országaik nevében szándékoztak tárgyalni, hanem az egész EU nevében, Lengyelország és a balti államok viszont ellenezték a tárgyalásokat.