Álláspont

Az utóbbi években néhány egykori honfitársammal akadt többször is vitám. Egykori, mert ők már végleg átköltöztek a határon túlra. Először úgy fogalmaztam, hogy az anyaországba, de eszembe jutott, hogy nekik is anyaországuk az a hazai országrész, amelyet a Bánsággal, Partiummal, Máramarossal együtt (tévesen) Erdélynek neveznek. Ha átköltöztek, lelkük rajta. Valószínűleg jól indokolható okuk volt rá, amikor a szülőföldjük elhagyásának a megoldását választották. Nem is az ellen van kifogásom.

Gutaütő hőség. Aligha akad aradi ember, aki felelősségének tudatában azt állítaná, hogy volt már ilyen. Mert nem volt. A hetek, hónapok óta tartó forrósághoz most próbáljuk szoktatni magunkat. Más lehetőségünk nincs.

A meteorológusok hallgatnak, mert nekik is újdonság ez a tikkasztó nyár. Időnként hozzáfűzik a napi többszöri jelentkezésükhöz, hogy itt-ott zápor lehetséges, nincs kizárva, előfordulhat. Így aztán senki nem róhatja fel nekik, hogy őket is meglepi az időjárás alakulása. A magyarázgatást pedig mellőzik.

Ha csak az elmúlt néhány nap eseményeit futjuk át, akkor is nyilvánvalóvá válik, hogy katasztrofális a migránshelyzet Nyugat-Európában. És nemcsak az egyre súlyosbodó ellátási gondok miatt, hanem elsősorban a közbiztonság felgyorsult romlása következtében. Az Egyesült Királyságban az elmúlt hetekben az eddigi legnagyobb etnikai zavargások zajlottak le.

Olvasom a román közigazgatásért felelős miniszter válaszát a Székely Nemzeti Tanács négy hónappal korábban benyújtott, a helyi autonómiára vonatkozó beadványára. Az érvényben lévő rendelkezések értelmében minden hivatalos beadványra 30 napon belül valamilyen választ kell(ene) adni. Legyen az beleegyező (igenlő), elutasító (nemleges) vagy elodázó (majd…). E kései reagálás miatt mindenképpen helyén való a megállapításunk, miszerint a miniszter úr nem első mérgében, a szöveg első olvasására diktálta le a szövegét. Tehát alaposan megfontolta, „megrágta” a válaszát. Az, hogy elutasító lesz, azt szinte minden romániai magyarral együtt borítékolhattuk volna, ugyanis hazai hivatalos körökben az autonómia kifejezés évtizedek óta önmagában is szentségtörésnek, hazaárulással felérő bűnnek számít.

Egy csikys, harmadikos kisdiák tavaly, amikor kilencedik születésnapjára készültek s szülei megkérdezték, mit szeretne, nagy meglepetésre azt válaszolta: egy méhcsaládot. Vajon honnan veszi egy városi kisgyerek, hogy méhcsaládok egyáltalán vannak a világon? Adjuk meg a császárnak, ami a császáré: az elmúlt évben, valamikor, valamilyen gyakorlati órák keretében, előadást tartott a Csikyben egy méhész a munkájáról. Talán akkor került egy magocska valamilyen táptalajba.

Ismét lecsapott az iszlám terrorizmus Nyugat-Európára, ezúttal Németországra. A solingeni városi ünnepségen egy szíriai terrorista három ártatlan fehér európai embert gyilkolt meg találomra késsel, további nyolcat pedig megsebesített.

Olvasom a médiában, majd látom a tévében is a szörnyű képeket a Kongói Köztársaság keleti régióiban ismét kirobbant járványról. Ezúttal a majompestis egy újabb, a korábbinál súlyosabb mutánsa ütötte fel a fejét. A híradás eddig mintegy 500 halálos áldozatról szól, de a szakember véleménye szerint az korántsem a pontos adat, hiszen képtelenek felmérni a teljes valóságot. Borzalmas képek a tályogokkal fertőzött szenvedő gyermekekről, felnőttekről.

Marcel Ciolacu miniszterelnök, szociáldemokrata pártelnök bejelentette, hogy versenybe száll az államfői tisztségért. Bejelentése aligha meglepő, a PSD mindig a párt elnökét indította jelöltnek az államfői választásokon. A liberálisok is saját pártelnökük jelölésére készülnek, választási kampánya már be is indult, noha hivatalosan még nem jelentették be Ciucă jelölését.

Varsó kikosarazta Berlint, s futni hagyta az Északi Áramlatok egyik feltételezett felrobbantóját, panaszkodnak a németek. A két ország közötti amúgy sem ragyogó viszonyban újabb mosolyszünet következett be, s ismét az Oroszország és Németország közötti közvetlen gázvezetékek miatt.

A világ lakosságának jelentős hányada két héten keresztül az olimpia lázában égett. Sajnos, tízmilliókat, százmilliókat a fegyverropogás, az éhínség, a nyomor tartott távol a szórakozástól. Korábban írtam egy jegyzetet, amelyben megemlítettem a szervezési baklövéseket, illetve a NOB hibáit is, ezekre nem térek vissza. De akad még néhány észrevételem olyan kulcsszavakkal kapcsolatban, mint sportszerűség, öröm, igazságtalanság.

Rengeteg nagyszerű eredmény született a minap véget ért párizsi olimpiai játékokon. 206 országból származó több mint 10 ezer sportoló mérkőzött meg a 329 olimpiai versenyszámon, s 75 ország képviselője nyert aranyérmet. A kubai Mijain Lopéz történelmet írt, párizsi győzelmével az első sportolóvá vált a kerek nagyvilágon, aki zsinórban öt olimpiai játékokon nyert aranyat.

Az első részben megkíséreltem furcsa filozofikus gondolataimat rendezni, úgy érzem nem nagy sikerrel, egy lépéssel sem jutottam tovább. Most ismét a tényekhez ragaszkodom.

Nagyon-nagyon régen, az időszámításunk előtti 5. században élt a nyugati kultúrkör talán legnagyobb gondolkozója, a görög Szókratész. Élete nem volt túlságosan színes, sokat katonáskodott, hiszen ez a század volt a görög történelem talán legháborúsabb százada (perzsa és peloponnészoszi háborúk), a fegyverforgató fiatal férfiakat egyik háborúból a másikba ráncigálták.

Augusztus 20. a magyar keresztény államiság ünnepe, az ezeréves magyar nemzet szent napja, Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe. Az egyik, mivel március 15. és október 23. is nemzeti ünnep, s előbbi a határon túli magyarok lelkében is ünnep, utóbbi viszont főleg az anyaországiak számára kötődik felemelő történelmi eseményhez.

A kommunista diktatúra évtizedeiben arra igyekeztek szoktatni mindenkit, hogy csak azt higgyük igaznak, ami a hazai médiában megjelenik vagy elhangzik. A többi az imperialisták kiszolgálói által kitalált, rendszerünket lejárató propaganda. Lassan, a saját bőrünkön tapasztaltuk meg az „aranykornak” nevezett szocializmus álnokságát, hogy a világgá hirdetett mezőgazdasági rekordtermések, a nagyszerű ipari megvalósítások, a kultúra csodálatos szárnyalása csak papíron, a hazai rádióhullámokon és a televízió képernyőjén létezik. Helyette kaptuk a „racionalizált” havi élelmiszer- és benzinadagot, a fűtetlen lakásokat, a vasárnapi munkát, a Megéneklünk, Románia fesztivált, a médiában meg diktátorunk véget nem érő hazai és külföldi munkalátogatásairól szóló sokoldalas tudósításokat. A józanabb hazai polgárok már korábban, a hithű kommunisták csak később, rádióra tapasztott füllel hallgatták a Szabad Európa Rádió vagy az Amerika Hangja adását.