Ujj János

Ha nem is mindenki, de a legtöbb történelmi, politikai alapismeretekkel rendelkező személy szemrebbenés nélkül rávágja, hogy a demokrácia az néphatalmat jelent. A jogot végzettek még (talán) hozzáteszik azt a latin mondást is, miszerint Vox populi vox Dei, vagyis a Nép szava (véleménye) az Isten szava. Vagyis annak véleménye alkotja, határozza a törvényt. Bár az utóbbi szólás igazsága erősen kétségbe vonható.

A címben szerepkő kettes számmal arra utalok, hogy egyszer, jó néhány hónappal (évvel?) ezelőtt már írtam egy ilyen című eszmefuttatást arról, hogy számomra mit is jelent a felebarát, akit úgy kell(ene) szeretnem, mint önmagamat.

A fiatalabb generáció tagjai sokszor elcsodálkoznak azon, hogy az idősebbek nem tudnak angolul. Még alapfokon sem. Olyan kifejezések hiányoznak ismereteik közül, amelyek elengedhetetlenül szükségesek mondjuk a számítógépek vagy az okostelefonok kezeléséhez. Amelyeket jószerével manapság már az óvodáskorú gyermekek is ismernek.

Augusztus elején ülök egy délelőtt a füves udvaron, az árnyékban. Kellemes szél lengedez, felettem hatalmas fehér fellegek úsznak méltósággal, valahova kelet felé. A hetek, hónapok óta szomjazó termőföldek felett. Mindegyikben soktonnányi vízpára, amely ki tudja hol fog lehullni csapadékként. Az aszálytól szenvedő alföld helyett lehetséges, hogy Székelyföldön vagy éppen Moldvában, ahol nemrég küzdöttek, vagy éppen most is küzdenek a pusztító villámárvizek ellen.

A szolgáltató vállalatok szétküldött hivatalos papírjaik egy részén immár évek óta tegező viszonyban fordulnak ügyfeleikhez. Hogy „egyezz bele” a szerződés módosításába, hogy „vedd tudomásul” a szolgáltatási díjak emelését, hogy „fizesd be” mihamarabb az esedékes számlát, hogy… Pertu, olyan kedélyeskedő „măi Fănică, Ionică” stb. stílusban.

Kapu Tibor idei űrutazása kapcsán, annak kommentálása közben a témában járatosok közül valaki megemlítette, hogy Jurij Gagarin első űrútja után a szovjet ateista propaganda egy olyan szalagcímes tudósítást közölt az eseményről, hogy Gagarin fenn járt az égben, de ott nem találkozott Istennel. Evvel az állítással igyekeztek bizonyítani, hogy az istenhit csak kitaláción alapszik.

Nincs statisztika arról, hogy a kommunista diktatúra idején hány román állampolgár hagyta el illegálisan az országot. Akár élete kockáztatásával is. Folyót átúszva, zöld határon átkúszva, vonatok, tehergépkocsik rakterében kuporogva. Vagy… És arról sem tudunk, hány kísérletet hiúsított meg a határőrség, meg arról sem, hány személyt lőttek le a határon, és az elfogottak közül hányat vertek össze a rendőrségen, hányat zártak be több évre tiltott határátlépési kísérletért.

A számok önmagukért beszélnek, ezért (a legutóbbi népszámlálás számunkra nyilvánvalóan hátrányos tévedései ellenére) ha akarnánk, sem tudnánk letagadni, hogy az elmúlt évtizedekben a nemzetiségünk száma jelentősen csökkent. A minket képviselő személyek mindenfajta sikerei is igencsak megcsappantak. Ha egyéb, mondjuk tudományos-műszaki téren elért eredmények a nagy többség számára ismeretlenek, de a sportteljesítményeket azért nagyon sokan számon tartják.

Az Aradi Kamraszínház az idei tavasz végén, nyár elején látott két zenés produkciójával kapcsolatban jutott eszembe, hogy úgy hét évtizeddel ezelőtt, a proletkult tombolása idején milyen dühödt propaganda folyt az operett ellen. Úgymond azért, mert az polgári (burzsoá) műfaj, amely csak az arisztokrácia léha életét tükrözi.

Minap felkaptam a vizet, és idehaza hangosan is kifakadtam, amikor meghallottam, hogy az egyik szolgáltató cégnél ismét emelkedett a külföldi telefonhasználati díj. Az utóbbi hónapokban mintha általános divat lenne az állandó áremelés. Minden árunemnél és minden tevékenységi területen.

Kikerestem az értelmező szótárban, hogy a lételem az, ami nélkül valaki vagy valami nem élhet. Az iskolában nekünk úgy oktatták, hogy az ember lételeme a víz és a levegő, ezek nélkül nem lenne élet a földön. Hm…
Azt hiszem, ehhez a szótári megfogalmazáshoz immár nyugodtan hozzátehetnénk a háborút is.

Annak idején, az átkosban azt kellett belesulykolni a közemberbe, hogy a szocialista társadalom egyik alapelve az etika és a méltányosság. Vagyis (elméletben) mindenkit munkájának megfelelően részesítenek anyagi javadalmazásban. Ez a kifejezés szerepelt a mindenható, egekig dicsőített kommunista párt minden dokumentumában.

A vicc szerint a kocsmai verekedések (olykor a családi perpatvarok) okának és lefolyásának a kiderítésekor a nyomozó hatóságok nehéz helyzetben vannak. Mert az, legalábbis a magyar szólásmondás szerint, minden esetben úgy kezdődött, hogy a másik fél visszaütött. Legalábbis a résztevők és a tanúk vallomása szerint.

Egy évszázadnál hosszabb kisebbségi létünkből az utóbbi három és fél évtized volt az, amely hirtelen gyorsvonati sebességre kapcsolta hazai nemzetiségünk számának fogyását. Ez idő alatt az erdélyi magyarságból a korábbi évtizedek sokszorosa hagyta el szülőföldjét. Elsősorban az ifjabb nemzedék. De felgyorsult az itthon maradtak beolvadása, az elnemzettelenítés folyamata is. 

Hallgattam, néztem a televízióban a Zarándok.ma nagyböjti ráhangoló sorozatban az egyik soros előadó atya eszmefuttatását a megbocsátásról, majd két napra rá az ellenségeink iránti szeretetről. Az általa elmondottakban keresztényekhez szóló krisztusi tanítás mondatainak a magyarázatát: bocsáss meg mindenkinek, még legnagyobb ellenségeidnek is. Az irántuk érzett könyörületből még mondj is értük imát.