Ujj János

Azt hiszem, azok számára, akik végigélték az elmúlt hat-nyolc évtizedet vagy ismerik annak történetét, nem mondok újdonságot, amikor kijelentem: a Mindenható nem kényeztetett el bennünket tehetséges politikusokkal.

Néhány nap alatt kétszer is találkoztam az erdélyi kettős nyelvhasználat kérdésével.

Ballagási ünnepség az anyaország egyik középnagyságú városa neves gimnáziumában. Négy párhuzamos osztályban közel 120 csinos, okos, mosolygó fiatal búcsúzik az alma matertől. Öröm végignézni rajtuk. Optimizmusuk, lelkesedésük láttán dagad a kebel a reménytől, hogy a nemzet aggasztó népességfogyásának dacára azért lesz magyar jövő.

Olvasom, hogy Magyarország lakosságának mindössze hét százaléka végez valamilyen testmozgást. A hétszázezer „mozgó” polgár közé beleszámították az élsportolókat, de a hétvégi túrázókat, esti kocogókat is. Elképesztően kevés egy (alig néhány évtizede) sportnemzetnek számító népnél!

Egyik, több mint fél éve Nyugaton dolgozó egykori tanítványom odakint készített felvételeit nézegetem az interneten. Most áradozhatnék arról, hogy milyen tiszták a német városok.

Olvasom a sajtóban, látom a televízióban, hogy a Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt torinói dómban a közelmúltban ünnepélyes szentmisével megnyitották a Torinói halotti lepel közszemlére tételét.

Nem mondok újdonságot senkinek, ha kijelentem, hogy az elmúlt évtizedekben többségben igencsak megfeledkezünk keresztényi szokásainkról. Elődeink, még egy-két évszázaddal ezelőtt is a templomok előtt kötelezően keresztet vetettek vagy fejet hajtottak, az útszéli kereszteknél megálltak és elmondtak egy imát.

Azt hiszem, nem tévedek, amikor feltételezem, hogy még akadnak néhányan, akik emlékeznek az ’50-es években Kovács XIII. János őrmester jelentésének gépírásos sokszorosításban terjesztett változatára.

Manapság beszélgetéseim közben akarva-akaratlan is minduntalan a politikára terelődik a szó. Mert a médiában mást sem lát, hall a hazai halandó, mint kormánypárti és ellenzéki politikusok acsarkodását, torzsalkodását.

Látva az Európai Unió országainak szaporodó gazdasági nehézségeit, egy nyugati közgazdász nemrég megjósolta, hogy a szervezet tíz éven belül összeomlik. Mert az eredmények messze elmaradnak a vártaktól. Miért?

Egyszer már feszegettem az ügyet, de mivel évek óta nem történt változás, ismét megpendítem az aradi temetők helyzetét. Azt, hogy tavasszal és ősszel tarthatatlan állapotok uralkodnak a város két legnagyobb köztemetőjében.

Azt hiszem, ebben az országban az a fogalom, hogy közvagyon iránti felelősség, végleg eltűnt a köztudatból. A négy évtizedes kommunista uralom kiölte azt a polgárokból. Mert megszokták, hogy ami a mienk, abból ki lehet venni, azt el lehet tulajdonítani, zsebre lehet tenni.

Azt hiszem, amióta megjelent a jelenlegi kormány oktatásügyi reformtervezetének a szövege, minden pedagógus átérzi, hogy katasztrófa előtt áll a hazai nemzetiségi iskolarendszer.

Azt hiszem, nem tévedek, ha állítom: az EU vezetői immár úgy bánják azt, hogy Közép- és Kelet-Európa államait túl korán felvették a tagállamok sorába, mint a kutya, amely kilencet fialt.

Az én generációm tagjai közül mindazok, akik a középiskolában rendszeres testedzést végeztek, a mai napig hűek maradtak a sporthoz. (Nem is szólva örökifjú tanárunkról, aki nyaranta most is kétnaponként teniszezik a Maros-parti salakpályákon.