Ujj János

Egy kedves barátom küldte el a minap az egykori kommunista párt lapjának, a (fordításban) Szikrának nevezett kiadvány egyik (mellékelt) példányának a másolatát. 1987-ből származik, amikor a román kommunizmus csődje immár mindenki számára nyilvánvaló volt. Kivéve a bigott kommunistákat, akik még reménykedtek zseniális vezetőjük valamilyen gazdasági csodafegyverében.

Az elmúlt évtizedek során számtalan híradásban szerepelt a Föld erdeinek gyors zsugorodása. Az egyenlítői őserdőket Dél-Amerikában (az Amazonasz völgyében), Afrikában, Délkelet-Ázsia szigetein (Borneó, Jáva, Új-Guinea) egyrészt a fakitermelés miatt, másrészt új mezőgazdasági területek nyerésére pusztítják.  Az egykor kiterjedt vadonban óránként több hektárnyi terület esik a fűrészek, fejszék áldozatául. Mert az emberiség száma rohamosan növekszik, szükség van a megművelhető földterületre, az iparnak meg a nyersanyagra. Ez ellen keveset tehetünk! Ráadásul a fa nem tartozik az újrahasznosítható anyagok közé, mint a fémek, a papír vagy a műanyagok.

Az aradi temetőkben nyugvó jelentős személyiségek sírjáról készülőben van egy összeállítás. Abból a meggondolásból, hogy korábban a város és megye számára olyan jelentős személyiségek végső nyughelye lett a felejtés, nemtörődömség áldozata, mint Arad egykori legendás polgármesteréé, Salacz Gyuláé, vagy a Moise Nicoară Főgimnázium első igazgatójáé, Ascaniu Crișané. De ide sorolhatnánk az aradi magyar színművészeket is.

Nagyon kedves, az anyaországba áttelepedett családi barátunk számára igen szomorú hírt közölt velünk: egyik gyermeke családostul Nyugatra készül kivándorolni.

Olvasom a világhálón Frans Timmermans egyik Romániára vonatkozó megjegyzését.

A fenti címet „loptam” Kondor Katalin egyik, a világhálón olvasható írásából.

Keringenek a hírek az orosz–ukrán háborúról. Egyfelől az oroszok elkövette háborús bűnökről, másfelől az ukrán hadsereg mellé állt „önkéntesek” garázdálkodásáról.

Egyik ezermester nagyapám tréfás szólása jutott eszembe a minap egy hír olvasásakor.

Olvasom a külföldi hírekben az ukrajnai parlament határozatát, miszerint az ukrán ellenőrzés alatt lévő területeken megtiltják az orosz zenét és az orosz nyelvű könyvek terjesztését. És e törvényerőre emelt szélsőnacionalista elképzelésnek a betartását az ukrán belügyisek (politikai rendőrség) ellenőrizni is fogják.

Mi, a kommunista rendszerben felnőttek azt hittük, hogy a szovjet (KGB) mintára létrehozott titkosrendőrségnél (Szekuritáté, ÁVH, Stasi) nincs rosszabb a világon. Tudtuk, hogy lehallgatják telefonbeszélgetéseinket, hogy minden közösségben beépített személyek jelentik a társalgásban elhangzottakat, postai levelezésünket cenzúrázzák.

Egy kedves ismerősöm számolt be arról, hogy kíváncsiságból pünkösd szombatján egész nap figyelemmel követte a csíksomlyói búcsúról készült bukaresti híradásokat is. Mondja, hogy az első tudósítás szerint Csíksomlyón a nyeregben több ezer római katolikus zarándok gyűlt össze, s hallgatja a misét.

Látva az ukrajnai háború óriási pusztításait, a lebombázott városokat, a szétlőtt járműveket, leégetett, elsüllyesztett szállítóeszközöket, hozzáadva a két fél emberveszteségeit, nagyon elszorul a szívem.

Nem hittem volna, hogy az ún. szocialista rendszer megtapasztalt anomáliai után még annál is agyamentebb ötletekkel állhatnak elő az országokat, kontinenseket, világot vezető politikusok.

Nem magamért, utódaimért. Az én generációm majd csak leéli valahogy a még hátralevő időt, de reálisan elképzelni sem tudom, mit hoz a holnap. S még kevésbé a holnapután.

Csak (szándékosan) szemellenzőt és füldugót használó hazai polgár nem veszi észre, hogy ismét mennyire felerősödött a szélsőnacionalizmus Romániában. Szinte minden apróság okot ad egy-egy újabb magyarellenes kirohanásra a politikum részéről, s az ahhoz szorosan kapcsolódó közvélemény részéről is.